2013. március 27., szerda
Hol vagy tavasz???
Sziasztok! :) Bocsánatot kérek, amiért megint ennyi ideig nem hallattam magamról, de kicsit sűrűre sikeredtek a napjaim, ám most pótolnám a hiányosságaimat. Van pár mesélnivalóm Nektek, szeretném megosztani Veletek, hogyan telt az elmúlt egy hetem. Szóval képzeljétek, múlt hét pénteken behívtak állásinterjúra egy nyomdához Budapestre, ügyfélszolgálati asszisztensi pozícióra. Bár lehet, hogy említettem. Elmentem, beszéltem az ügyvezető igazgatóval és azt mondta, hogy szimpatikus vagyok és szeretne behívni egy második körre. Nagyon örültem neki, de nem fűztem nagy reményeket hozzá, mert sokszor bizakodtam már reménytelenül és feleslegesen. A lényeg, hogy tegnap volt a második forduló és ma tudtam meg az eredményt: képzeljétek, felvettek!!! Van munkám, és kedden kezdek! Annyira örültem neki, mert így végre kicsit kiszakadok a monoton hétköznapokból, új embereket ismerek meg és pénzt is keresek, tehát tudok magamnak ruhákat venni és gondoskodni magamról! Ez nagyon jó érzéssel tölt el, mert említettem már Nektek, hogy mennyire elegem van ebből a helyzetből. Szóval már nem vagyok munkanélküli, megérte ez a sok keresgélés. :) A másik, hogy képzeljétek, voltam szombaton az egyik volt csoporttársammal buliban. Hát, elég pocsék volt, azt kell, hogy mondjam, sokkal, de sokkal jobbra számítottam... Viszont megismerkedtem egy sráccal, aki másnap rögtön írt nekem, találkozni szeretne és elég aktívan érdeklődik utánam! :) Ki tudja, mi lesz. ;) Viszont amitől megőrülök, ez az időjárás és szerintem ezzel nem vagyok egyedül!!! Milyen idő ez, kérem szépen? 5 nap múlva április, hétvégén húsvét és félméteres hó van? Tudom, hogy globális felmelegedés meg klímaváltozás meg minden környezeti tényező együttvéve okozza ezt, de ez már akkor is sok! Most már jöhetne a tavasz. Sajnos tegnapelőtt és tegnap nem volt alkalmam mozogni vagy kondiba menni, mert nem voltam itthon, de ma igyekeztem pótolni ezen kötelességeimet is, mert továbbra is az a cél, hogy 60 kg legyek még a nyár előtt. A mai program Rubint Réka dvd-je volt, 20 perc comb és 20 perc popsiformálás, hát érzem is rendesen a tagjaimban. :) De nem baj. Amitől kicsit félek, hogy a munka mellett majd kevesebb időm jut a mozgásra, de nem fogom feladni és nem akarok változtatni sem a táplálkozásomon, sem a mozgásomon, ha kell, este, munka után itthon tornázom majd. Sőt abban reménykedem, hogy így, hogy egy kevés pénz áll a házhoz, meg tudom oldani a még kiegyensúlyozottabb és egészségesebb táplálkozást. Drukkoljatok, hogy minden jól menjen, de úgy érzem, most már minden klappolni fog az életemben és minden jó lesz! :) Kitartás Nektek is!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése