2013. január 31., csütörtök

Februárra várva...

Sziasztok! :) Ígéretemhez híven most ismét írok Nektek. Megfogadom, hogy a jövőben gyakrabban fogok magamról életjelet adni, mert szeretném, ha nem éreznétek úgy, mintha elhagytalak volna Titeket és továbbra is a motiváció az egyik fő célom. A másik persze az, hogy az írással kiírjam magamból a nap eseményeit, a stresszt és levezessem a feszültséget is, de erre van egy másik nagyon szuper módszer, méghozzá a mozgás! :) Akik most kapcsolódnak be a blogom olvasásába, azoknak elmondanám, hogy októberben kezdtem a fogyókúrát, jó részt egy szakítás miatt, de persze az is a szemem előtt lebegett, hogy magam miatt változtassak az eddigi életvitelemen. Holnap lesz 4 hónapja, hogy elkezdtem és belevágtam, de egyáltalán nem bántam meg, mert tényleg igaz, hogy akaraterővel és kitartással bámulatos eredményeket lehet produkálni. Persze ez alatt a 4 hónap alatt nem csak fizikailag, de szellemileg is sokat változtam. Talán már nem vagyok az a személy, aki a szakítás előtt voltam, de nem bánom. Szükségem van próbatételekre, hogy edzettebb legyek (lelki értelemben is). Nagyon össze voltam törve, de úgy érzem, lassan kezdek felállni apró darabjaimból és egésszé illesztenem magam. Az élet megy tovább, ahogy a nagy bölcsek is mondják és az idő minden sebet begyógyít. Noha nem is gyógyítja be őket, mindenképpen halványulnak. Ki tudja, mi vár még az emberre? Csak azért, mert épp egy kudarcélmény érte, még nem szabad a földre rogyni és elkeseredni, hiszen a show megy tovább, ha a Queen együttes legendás dalát akarom idézni. Na de elég is a hegyi beszédből, ez nem egy papolós oldal. Mindenesetre nagyon szívesen beszélgetek Veletek, ha van bármilyen probléma vagy kérdés, mert jobb közösen túllendülni a dolgokon, nagyon jó, ha valami kizökkent a megszokott mókuskerékből és eltereli a figyelmünket.
Szóval, akkor belevágnék a mai mondandómba. Ahogy tegnap már írtam, ma volt az utolsó munkanapom a cégnél, ahol dolgozom. Reggel olyan rossz kedvűen mentem be, mert tudtam, hogy többé már nem végezhetem azt a munkát, nem nevethetek a munkatársakkal, nem teázhatunk együtt. Nagyon fognak hiányozni, mert rengeteget nevettünk együtt és én is azt érzem, hogy ők is szomorúak azért, mert úgymond "elveszítenek". Persze a kapcsolatot fogjuk tartani, február 15.-ére például rögtön be is van iktatva egy közös koktélozás, amit már most nagyon várok, remélem, jó móka lesz majd. :) De addig is, sok idő van még hátra és most minden energiámmal a mozgásra és a fogyásra szeretnék koncentrálni. Holnap elmegyünk Évivel kondiba, mert már jó régen nem voltunk (na jó, 1 hete), de én itthon folyamatosan edzettem, hogy kicsit formában tartsam magam. A szokásos feladatokat szoktam megcsinálni itthon, amire nem térnék már ki részletesebben, a rendszeres követők úgyis ismerik. :) Viszont holnap alaposan meg akarom izzasztani magam és e mellett új célul tűztem ki a testem formálását is. Most már nem csak a fogyás a cél, hanem hogy izmot is építsek rá és feszes legyen a fenekem illetve a combom. Remélem, április-májusra, de legkésőbb nyárra sikerül elérnem az álomalakot, rajtam nem fog múlni. :) Holnap február, a tél utolsó hónapja, aminek őszintén szólva kicsit örülök, mert nem szeretem a telet, viszont a tavaszt annál inkább. Az a lelki és testi megújulás időszaka, amikor mindenki kicsit megőrül a sok napfénytől, persze szigorúan jó értelemben. :) Jövő héten szeretnék elmenni zumbára, minél többször kondiba, illetve rengeteget szeretnék találkozni a barátokkal, és buliba menni, hogy szórakozzunk és élvezzük az életet. Nektek is ezt javaslom, éljetek, amíg lehet, szeressétek egymást és vigyázzatok magatokra! Nincs szebb és jobb érzés, mint egy fárasztó nap után összebújni, összegezni a napot és így summázni: "Ma is mindent megtettem a boldogságomért!" :)
Ui.: Mellékelek egy képet, hogy nézek ki most. Csak hogy ne érje szó a ház elejét, hogy már rég nem láttatok és biztosan visszahíztam. :)

2013. január 29., kedd

Újra itt :)

Sziasztok! Ismételten itt vagyok, bár kicsit késtem most is, mert az utolsó bejegyzésem több, mint egy hete volt. Azért igyekszem. Mostantól több időm lesz majd, mert holnapután megyek dolgozni utoljára, amit nagyon sajnálok, mert egy nagyon jó társaságból szakadok ki. :( Nagyon fognak hiányozni a többiek! De remélem, tudom majd Velük tartani a kapcsolatot. Képzeljétek, kiderült a diplomaosztó időpontja: február 22.-én lesz, amire nagyon gyúrok, ugyanis azt tűztem ki célul, hogy addigra szeretnék lemenni 70 kg alá. És ha minden igaz, ez nem egy lehetetlen cél, ugyanis pár napja mérlegeltem magam, akkor 73,9 kg-t mutatott a mérleg. El sem hiszem, hogy ennyi vagyok! Utoljára talán 4 éve voltam ebben a tartományban. És ha visszagondolok, hogy eredetileg 65 kg-ra akartam lefogyni és attól már csak 8 kg választ el... Nem szeretnék megállni 60 kg-ig, de persze szeretném egészségesen elérni az áhított célt. Továbbra is kitartóan edzek és februártól még jobban meg akarom nyomni a gyúrásokat. Az evésemre is igyekszem nagyon odafigyelni, továbbra is próbálok 1000 kcal körül maradni naponta. Nektek is csak azt tudom tanácsolni, hogyha kitűztök egy célt, ne adjátok fel, mert annyira jó érzés, mikor az ember tapasztalni kezdi az eredményét!
Na de most más vizekre evezek, nemsokára visszatérek a fogyáshoz is. Sajnos még nem jeleztek vissza a munkahelyről, ahol hétfőn voltam tesztíráson. Nem tudom, hogy ez jó jel vagy rossz, de én azért nagyon bizakodom. Szurkoljatok, kérlek! :) Elhatároztam, hogy amíg itthon leszek (a munka miatt) könyvírásba kezdek. Még nem tudom, milyen témát bontsak ki, a meglévő történeteim közül válasszak egyet vagy kezdjek bele egy életrajzi ihletésű könyvbe, szívesen várom a javaslatokat! :) DE addig is leírnám, hogyan is alakult a mai napom, ami a táplálkozásomat és a mozgást illeti.
Reggeli: Kakaós Győri Jóreggelt
Ebéd: 1 pohár epres Activia
Uzsi: 1 db narancs
Vacsi: 2 pár virsli
Tudom, nem valami kiegyensúlyozott, legközelebb igyekszem jobban odafigyelni. Folyadékbevitel szempontjából jelenleg olyan 1,5 liternél járhatok, ami nem rossz arány. De akkor nézzük a mozgást! :)
- 30 perc taposás (250 kcal)
- 200 Leg Magic
- 100 hasprés
- 200 láblendítés (comb- és farizomra)

Hát ennyi lett volna ez a nap. Már nem vágyom másra, csak hogy kipihenhessem magam és vegyek forró fürdőt. Igyekszem gyakrabban írni! Szép napot Nektek és kitartás! :)

2013. január 21., hétfő

Az élet megy tovább

Sziasztok! Most kicsit rövidebb idő telt el az utolsó bejegyzésem óta és igyekszem magam ehhez tartani az elkövetkezendő napokban, hetekben, hónapokban. Ugyanis eszem ágában sincs feladni a blogírást, a fogyókúrát pedig még kevésbé. Sosem éreztem még magam ennyire elszántnak, már ami a fogyást illeti. Az pedig külön öröm számomra, hogy meg is látszik az eredmény és a kemény munka valóban meghozza a gyümölcsét. Arra törekszem, hogy tavaszra már tényleg nagyon jól nézzek ki, ezzel is adva erőt Nektek. De ne szaladjunk annyira előre, maradjunk a jelenben. Sajnos nemsokára ott kell hagynom a jelenlegi munkahelyemet, mivel lediplomáztam, így megszűnt a hallgatói jogviszonyom, ami azt jelenti, hogy már nem tudnak tovább diákként alkalmazni. Viszont átvenni sem tudnak rendes munkatársnak, mert olyan pozíciót hirdettek meg többnyire, aminek a betöltésére alkalmatlan lennék. Úgyhogy most nagy munkakeresésben vagyok. A mai napom is izgalmasan telt ebből a szempontból, ugyanis voltam egy cégnél tesztíráson. Kíváncsi vagyok, hogy sikerült, én megpróbáltam a legjobbat kihozni magamból, a többi már csak a szerencsén és a égieken múlik. Nagyon jó lenne, ha felvennének, mert nem szeretnék egy hónapra sem pénz nélkül maradni, az eléggé megnehezítené a megélhetésünket itthon. A héten vagy jövő héten lesz eredmény, majd meglátjuk, mindenképpen megosztom majd Veletek. Utána találkoztam a nagyon kedves barátnőmmel, aki sokat segít ebben a fogyás dologban és mindig meghallgat (bizony Enikő, itt Rólad van szó!), jól elbeszélgettünk hazafelé a buszon és megbeszéltük, hogyha mindenkinek lesz egy kis szabadideje, akkor találkozunk, elmegyünk kondiba, zumbázni, buliba, egy szóval megvannak előre a tervezett programok. Viszont nem akartam kihagyni a mai napot sem, ami az edzést illeti, ezért itthon kicsit aktivizáltam magam, ha már a kondiba nem jutottam el. Megosztanám, mit is sikerült csinálnom, ahogy a régi szép időkben is. :)
- kb. 30 perc taposás (300 kcal-nak felel meg)
- 100 Leg Magic
- 100 db felülés
- 50 - 50 db lábemelés (combra és farizomra)
Alaposan megizzasztottak a feladatok, de nem bántam. Szerintem sikerült ledolgoznom a napi kalóriabevitelemet, ami a következőkből állt (nem kiakadni):
Reggeli: Abonett sandwich
Tízórai - ebéd: Müzliszelet
Uzsi-vacsi: Cézár saláta
A folyadékbevitelem nagyjából 1,5 l körül alakult, de erre is próbálok figyelni. Most megyek is, mert nagyon elfáradtam, holnap pedig új nap és még sokat kell edzenem, hogy elérjem az álomalakot! Kitartást Nektek is! :)

2013. január 16., szerda

Új év, új kihívások

Sziasztok! Tudom, nagyon sok idő telt már el a legutolsó bejegyzésem óta. Megértem, ha sokan megharagudtatok rám vagy elpártoltatok mellőlem, esetleg azt gondoltátok, hogy feladtam a fogyókúrát. 1 hónap rengeteg idő, ráadásul itt volt a karácsony is, az ünnepek, ami alatt az ember nehezebben állja meg, hogy egyen a sok finomságból. De a lényeg most nem is ez. Az igazság az, hogy azért nem írtam Nektek most ennyi ideig, mert eléggé megtörtem lelkileg. Olyan rossz időszakon mentem keresztül, hogy azt hittem, nem élem túl. Nem sajnáltatni akarom magam, félreértés ne essék, de az ünnepek alatt mindennapos programmá vált számomra a sírás. Egyszerűen annyira kilátástalannak láttam a helyzetemet és úgy éreztem, hogy semmi nem fog összejönni. Ezenkívül olyan érzés volt bennem, hogy már soha az életben nem kellek senkinek, ami szintén nem volt jó hatással az önbizalmamra. Ezt az érzésemet pedig csak felerősítették a karácsonykor vetített szerelmes filmek, amikben elmaradhatatlan a boldog egymásra találás. Egyszerűen nem éreztem volna hitelesnek, ha úgy írok Nektek és úgy papolok a boldogságról és a pozitív hozzáállásról, hogy én közben a szakadék szélén állok és úgy érzem, kicsúszik a lábam alól a talaj. Sok minden történt velem az elmúlt fél évben. Jó is, rossz is. Jónak titulálom például a fogyásomat, amit azóta sem hagytam abba, de erről majd később. Mindenképpen kudarcként éltem viszont meg azt, hogy a volt barátom elhagyott és azóta most már talált magának egy új barátnőt. Ez olyan mértékű fájdalmat okoz, amit szerintem már mindenki átélt legalább egyszer. De talán most eljutottam oda, hogy igyekszem nem foglalkozni ezzel, mert nem érdemli meg. Egyszerűen annyi fájdalmat okozott nekem, hogy nem érdemes arra, hogy egy percig is bánkódjak miatta. Biztos, hogy hosszabb idő távlatából másképp fogom majd látni ezt az egészet, a kapcsolatunkat is, de most jelenleg így érzek. De az idő a barátom és tudom, hogy segít nekem! Képzeljétek, csodálatos dolog történt. Ma lediplomáztam és 4est kaptam! El sem hiszem, hogy befejeztem az egyetemi tanulmányaimat! Persze csak egy rövid időre, mert szeptemberben mesterképzésre szándékozom menni, remélem, felvesznek majd valamelyik általam megjelölt szakra. És mindezek mellett a fogyókúrát sem adtam fel. Emlékeztek még, hány kg-val kezdtem el? 87,9 kg-t mutatott a mérleg azon a bizonyos október 1.-jei napon, amikor megfogadtam, hogy ez így nem mehet tovább, változtatnom kell. Nos, a kitartásom és az akaraterőm meghozta az eredményét, ugyanis jelenleg (tegnapi mérés szerint) 74,1 kg vagyok. Legutóbb 3,5 éve voltam ennyi. Annyira jó érzés, hogy felpróbálom a régi ruháimat és gond nélkül feljönnek rám! Olyan darabok is, amiket 6-7 éve vásároltam! De itt még mindig nem akarok megállni. Közel 4 hónap alatt majd' 14 kg-tól sikerült megszabadulnom, ez bravúros teljesítmény. Nem is hiányzik a régi életem, annyira jól érzem magam így a bőrömben! És észre vettem, hogy sokkal több pasinak tetszem így, ami legyezgeti a hiúságomat! :) Ígérem, megpróbálok mostantól gyakrabban írni és nem adom fel a fogyókúrát! Sőt, még soha nem éreztem magam ilyen erősnek és kitartónak! Szurkolok Nektek is, hogy sikerüljön megvalósítani a céljaitokat, mert úgy néz, az élet most kezd kárpótolni az elmúlt időért. Vagy csak én ébredtem fel most...