Sziasztok! Most kicsit rövidebb idő telt el az utolsó bejegyzésem óta és igyekszem magam ehhez tartani az elkövetkezendő napokban, hetekben, hónapokban. Ugyanis eszem ágában sincs feladni a blogírást, a fogyókúrát pedig még kevésbé. Sosem éreztem még magam ennyire elszántnak, már ami a fogyást illeti. Az pedig külön öröm számomra, hogy meg is látszik az eredmény és a kemény munka valóban meghozza a gyümölcsét. Arra törekszem, hogy tavaszra már tényleg nagyon jól nézzek ki, ezzel is adva erőt Nektek. De ne szaladjunk annyira előre, maradjunk a jelenben. Sajnos nemsokára ott kell hagynom a jelenlegi munkahelyemet, mivel lediplomáztam, így megszűnt a hallgatói jogviszonyom, ami azt jelenti, hogy már nem tudnak tovább diákként alkalmazni. Viszont átvenni sem tudnak rendes munkatársnak, mert olyan pozíciót hirdettek meg többnyire, aminek a betöltésére alkalmatlan lennék. Úgyhogy most nagy munkakeresésben vagyok. A mai napom is izgalmasan telt ebből a szempontból, ugyanis voltam egy cégnél tesztíráson. Kíváncsi vagyok, hogy sikerült, én megpróbáltam a legjobbat kihozni magamból, a többi már csak a szerencsén és a égieken múlik. Nagyon jó lenne, ha felvennének, mert nem szeretnék egy hónapra sem pénz nélkül maradni, az eléggé megnehezítené a megélhetésünket itthon. A héten vagy jövő héten lesz eredmény, majd meglátjuk, mindenképpen megosztom majd Veletek. Utána találkoztam a nagyon kedves barátnőmmel, aki sokat segít ebben a fogyás dologban és mindig meghallgat (bizony Enikő, itt Rólad van szó!), jól elbeszélgettünk hazafelé a buszon és megbeszéltük, hogyha mindenkinek lesz egy kis szabadideje, akkor találkozunk, elmegyünk kondiba, zumbázni, buliba, egy szóval megvannak előre a tervezett programok. Viszont nem akartam kihagyni a mai napot sem, ami az edzést illeti, ezért itthon kicsit aktivizáltam magam, ha már a kondiba nem jutottam el. Megosztanám, mit is sikerült csinálnom, ahogy a régi szép időkben is. :)
- kb. 30 perc taposás (300 kcal-nak felel meg)
- 100 Leg Magic
- 100 db felülés
- 50 - 50 db lábemelés (combra és farizomra)
Alaposan megizzasztottak a feladatok, de nem bántam. Szerintem sikerült ledolgoznom a napi kalóriabevitelemet, ami a következőkből állt (nem kiakadni):
Reggeli: Abonett sandwich
Tízórai - ebéd: Müzliszelet
Uzsi-vacsi: Cézár saláta
A folyadékbevitelem nagyjából 1,5 l körül alakult, de erre is próbálok figyelni. Most megyek is, mert nagyon elfáradtam, holnap pedig új nap és még sokat kell edzenem, hogy elérjem az álomalakot! Kitartást Nektek is! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése