2013. április 21., vasárnap
Közeleg a május... :)
Sziasztok! :) Kicsit több, mint egy hét telt el az utolsó bejegyzésem óta, amiért ismételten elnézést kérek, de hát tudjátok, az idő szűke miatt én sem nagyon tudok írni annyit, amennyit szeretnék. Azért igyekszem pótolni és minden fontos dologról beszámolni Nektek. Örömmel osztom meg Veletek a hírt, hogy nagyon jól vagyok, jól érzem magam ebben a gyönyörűen szép, tavaszi időben és nagyon örülök neki, hogy végre beköszöntött a jó idő. Remélem, megfogadtátok a tanácsomat, Ti is egyre többször mentek ki a szabadba, hogy a szervezetetek feltöltekezhessen. No, mi is történt velem az elmúlt egy hétben... Sikeresen túl vagyok a harmadik munkahéten, egyre több feladatot kapok. Viszont képzeljétek, időközben voltam egy másik állásinterjún is. Ez a munka itt lenne a városban, tehát annyival könnyebb lenne a dolgom, hogy nem kellene olyan sokat ingáznom és korán kelnem, mert az nagyon kiveszi az energiámat. Itt is szükség lenne a német tudásra, de gyakorlatilag a pozíció egy adminisztratív, irodai állás. Megpróbáltam, én úgy érzem, teljesen elégedettek voltak velem az interjú során, majd hét elején várható visszajelzés. Kíváncsian várom a fejleményeket. :) Aztán ami nagyon lényeges még, az a futás. Múltkor már említettem Nektek, hogy a jó idő engem is lecsalt a közeli tornapályára és kezdetlegesen is, de futottam egy keveset. Nos, igyekeztem megtartani ezt a jó szokást és a héten 3 alkalommal voltam futni! :) Kedden az össztáv 4,2 km volt, csütörtökön 3,9 km, ma reggel pedig ismét futócipőt húztam és 4,2 km-t futottam-gyalogoltam nagyjából háromnegyed óra alatt. Oké tudom, nem a legszuperebb arány, de valahol el kell kezdeni, lesz ez még jobb is. Nagy álmom, hogy egyszer lefussam majd a budapesti Nike-félmaratont, ami minden év szeptemberében kerül megrendezésre. Végül is még egész időben vagyok, ami a felkészülést illeti. :) De tényleg nagyon hatásos edzés- és mozgásforma a futás, én mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki. :) És képzeljétek, ahogy jövök haza futásból, olyan jó kedvem van mindig és az emberek is megbámulnak. De nem azért, mert olyan slampos vagy trampli lennék, ahogy sportos öltözékben és izzadtan gyalogolok haza, hanem inkább elismeréssel néznek rám. Ez pedig jól esik és én is azt érzem, hogy ma is tettem valamit az egészségem és a karcsúságom megőrzése érdekében. :) Épp most fejeztem be Rubint Réka 40 perces comb és popsiformáló tornáját, alaposan megizzasztott a hölgyemény, de ezért szeretem. :) Képzeljétek, ma méredzkedtem, mert kíváncsi voltam, vajon fogytam-e a múlt héthez képest, illetve le akartam mérni, mennyire hasznos a futás. Nos, nem csalódtam a mérlegben vagy inkább magamban? Ugyanis a masina 67,7 kg-t mutatott alattam! Nagyon régen voltam már ennyi, közel 10 éve! A régi ruháim egytől egyig jók rám, de persze nagyon szeretnék újakat is venni. Bár nem tudom, mennyire megbízható, de a mérlegünk mér testzsírszázalékot is. Az enyém - a mérlegünk szerint - 23,8 %, ami egy táblázat alapján az egészséges és átlagos kategóriába tartozik. Persze én azért szeretném még magamról letornázni a plusz 7 kg-t, de így is nagyon jól érzem már magam a bőrömben. Tényleg igaz, hogy hinnünk kell önmagunkban, akkor sikerülni fog elérni a célunkat. A lehetetlen nem létezik, az csak egy felesleges szó, amit mielőbb ki kell törölnünk a szótárunkból. Élvezzétek az életet, a jó időt és vigyázzatok magatokra! Kitartást Nektek a továbbiakban! :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése