Kétségbeesve keresem Susant!

Sziasztok! Egy hónap. Ennyi telt el a legutolsó posztom és bejegyzésem óta. Tudom, sokan már-már azt hihettétek, megszűnt az oldal, nem lesz több írás és én is feladtam a kilók elleni harcot. Nos, meg kell valljam, mozgalmas hónapon vagyok túl, szép napokat tartogatott számomra a július. De mindenről csak szép sorjában. Először is - és most tényleg és komolyan - az elnézéseteket kell kérnem, amiért ilyen sokáig nem hallattam magamról és nem írtam Nektek. Hiszen - legalábbis szeretném ezt hinni - sokaknak adtam erőt azzal, hogy időnként leültem, írtam néhány sort a velem történt dolgokról, érdekességekről, beszámoltam arról, hogyan haladok a fogyás útján. Nem akarom, hogy a belém vetett hitetek és bizalmatok meginogjon vagy ami még rosszabb, elvesszen. Igen, nem tagadom, az elmúlt hetekben és napokban igen csak elszaladt velem a ló, a mozgás kimaradt az életemből, és az étkezésre sem figyeltem oda, mondhatni, teljesen elhanyagoltam a tudatos életmód követését, és ugyanúgy étkeztem és éltem, mint annak előtte. Mit kell ez alatt érteni? Nem voltam rest este 10kor megenni egy kis fagyit, szintén vacsorára (ami este 8kor volt) simán lecsúszott egy kis lasagne, hogy a többi bűnös dologról már ne is beszéljek: csoki, cukros üdítők töménytelen mennyiségben... Most pedig kellőképpen bűntudatom van és úgy érzem, hogy nem tehetem meg ezt sem magammal, sem pedig Veletek! Hiszen olyan küzdelmes és hosszú utat jártam be, míg végül eljutottam addig, ahol épp voltam! Annyira jól éreztem magam a bőrömben, élveztem az életet, boldog voltam és kiegyensúlyozott, magabiztossá váltam a sporttól és ami a legfontosabb, elégedett voltam magammal és az önbizalmam is nőtt. Persze magyarázkodhatnék, miért alakult így, ahogy alakult, de azt hiszem, aki kifogást akar találni, az mindig talál valamit. Aki pedig tényleg keményen elhatározza magát és rászánja magát és a tettek mezejére lép, annak nem állhat az útjába semmi. Ezt én is tudom, mert már átéltem. És tudom, hogy újra képes leszek rá és sikerül megvalósítanom magamat, elérhetem a legjobb formámat és megint kitűnő állapotba kerülhetek! A másik pedig, amiért ismét úgy érzem, hogy nem adhatom fel és el kell kezdenem újra ezt az életmódot - magamon és az egészséges kívül természetesen -, az a többi ember, akiknek megmutattam, milyen fából is faragtak! Milyen képet festene már rólam, ha egy sikeres fogyókúra után, amit képekkel, sőt egy cikkel is reprezentáltam, most egy újra meghízott, dagi Zsuzsi nézne vissza rájuk az utcán? Azt hiszem, ez az én szegénységi bizonyítványomról árulkodna és a kitartásomat minősítené... Amit viszont nem akarok! Tudom, hogy képes vagyok rá, tudom, hogy le tudok fogyni, mert akarom! A tükörbe nézve egy büszke és elégedett nőt akarok látni, aki helyt áll az élet minden területén, legyen szó akár a munkáról, akár iskoláról, akár edzésről. Hiszen, ha harmóniába kerülök magammal, akkor megtalálom a boldogságot is, ami csakis és kizárólag bennünk van! Tudom, hogy megint rengetek kitartásra lesz szükségem, sok izzasztó és kemény edzéssel teli óra árán érem csak el az áhított alakot, de azt hiszem, mindennél többet ér, ha elégedett vagyok magammal és boldog vagyok. Ha ezt felismerjük, onnantól már egyenes az út a célig, ami bár akadályokkal van kikövezve, de ha biztosak vagyunk magunkban, elérhetjük! Nem akarok titkolózni előttetek és úgy érzem, fair, ha megmondom kerek-perec, hány kg is vagyok jelenleg, a nagy újrakezdés előtt. Nem szégyellem, mert tudom, hogy újra le fogom csökkenteni ezt az értéket. Most még sikeresebben és hatékonyabban, mint eddig. Szóval a jelenlegi testsúlyom 75 kg. Igen, felkúszott pár kg az utóbbi pár hónapban, pedig ha emlékeztek, milyen boldogan számoltam be annak idején arról, hogy már csak 67,7 kg vagyok... De nem fogok keseregni, mert mint mondtam, tudom, hogy sikerülni fog ismét csúcsformába kerülni, elérem a céljaimat, mert képes vagyok rá és megvan bennem a kitartás! Ahogy Bennetek is! Ne csüggedjetek, ha esetleg néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnétek. Van úgy, hogy nem jön össze, amit szeretnénk, feljön egy-két extra kg, de tudjátok, hogy mindig Rajtatok áll, mihez kezdtek az adott helyzettel! Ha van elég erő a változáshoz - márpedig miért ne lenne -, akkor a határ csak a csillagos ég lehet. Nekem az álom és a megvalósítandó cél ismét a 60 kg, amit az év végéig el kell érnem. Miért kell? Mert ezt tűztem ki célul. És ismételten a kérdés: ha másoknak sikerült, sőt, ha már nekem is sikerült egyszer, akkor miért ne sikerülne még egyszer? Szóval ígérem, és tényleg ünnepélyesen bejelentem, hogy ismét aktív bejelentkezéseim lesznek az oldalon, várom az Olvasókat, szívesen adok tanácsot, de ha csak arra vágytok, hogy valaki meghallgasson, akkor is nyugodtan csatlakozzatok, írjatok!
Szóval a terveim között ismét egy nagyszabású, habár kevésbé drasztikus fogyókúra áll, mint amit még októberben elkezdtem. Természetesen az étkezésemre most is nagyon oda fogok figyelni, hiszen azt mindannyian tudjuk, hogy egy sikeres fogyókúra 70%-ban a diétán és csak 30%-ban áll vagy bukik a mozgáson. Azt tervezem, hogy holnap (vagyis 08. 12.-én) vásárolok a közeli konditeremben, a Campus klub-ban egy havi bérletet, és minden nap, munka után lejárok és megdolgoztatom az izmaimat, és felveszem a harcot a zsírpárnák ellen. Napi egy óra bicikli szerepel a tervek között, illetve fél óra taposás, esetleg gyaloglás. Levezetésnek egy kis külső és belső comb erősítés. Itthon pedig hasizom gyakorlatok. Még mindig nem adtam fel, hogy kockás hasam legyen. De a legfontosabb most a testzsírom csökkentése és az izmaim növelése, ahol csak lehet. Még azt sem tartom kizártnak, hogy elkezdjek súlyzózni, mert olyan plöttyedtek a karjaim is... De mindent csak szép sorjában, időm, mint a tenger. :) Szóval holnaptól semmi egészségtelen étel, vagyis amik a tiltólistára kerülnek: cukor, liszt, tésztafélék, keményítő, péksütemények, édességek, szénsavas, cukros üdítőitalok. Ami viszont a helyére kerül: rengeteg zöldség, gyümölcs, abonett szendvics, kefír, cukormentes és alacsony zsírtartalmú ételek és rengeteg mennyiségű víz. A nagy melegben pedig még inkább oda kell figyelnünk a folyadékpótlásra, ezt ne felejtsétek el! De evezzünk most más vizekre, például, hogy miért is nem jelentkeztem ennyi ideig. Mint már mondtam, nem magyarázkodni szeretnék, csupán csak megosztom Veletek, mi történt velem az elmúlt egy hónap során.
Amit már említettem Nektek, hogy kaptam egy állásajánlatot még a régi munkahelyemen, ahol nagyon szerettem dolgozni. Nos, éltem a lehetőséggel, felmondtam az előző munkahelyemen és a következő hétfőn, vagyis július 15.-én már munkába is álltam az Avis-nél. Most alapjában véve más feladatot csinálok, mint korábban, ugyanis loggolás-sal foglalkozom. Nem valami változatos munka, de legalább jól fizet. :) És a társaság is kárpótol mindenért, viszont a légkör szigorúbb lett, mióta eljöttem. Nagyobb az elvárás és a nyomás az embereken, ez pedig elég nagy stresszt eredményez. De azért igyekszem mindig valami vidámságot találni a mindennapokban és szerencsére ez mindig sikerül. Szóval nem bántam meg egyáltalán, hogy visszatértem ide, de így sajnos kicsit későn érek haza, nagyjából este 8 óra körül, így pedig szinte esélytelennek látszik a mozgás beiktatása - legalábbis eddig így gondoltam, de mint tudjuk, mindenkinek arra van ideje, amit szeretne és amire akarja! A másik fontos dolog, ami július hónapban történt, hogy kiderültek a felvételi ponthatárok, amit már tűkön ülve vártam. Ahogy korábban is említettem, két helyre adtam be a jelentkezésemet és szerencsére mindkét felvételi elbeszélgetésem jól sikerült, így már csak reménykednem kellett, hogy indul-e a szak. Július 24.-én, este 8 órakor elérkezett az igazság pillanata, de úgy tűnik a sok szurkolás és a felvételire való készülés meghozta az eredményét, ugyanis felvettek az ELTE-TÁTK Közösségi és civil tanulmányok mesterképzési szakára! :) Olyan boldog voltam, madarat lehetett volna fogatni velem! :) Amint lehetett leadtam a jelentkezésemet a kollégiumba is, így most már csak annak az eredményét kell kivárnom, ami pénteken derül ki, de ígérem, beszámolok majd annak az eredményéről is. Szóval az Ötéves terv - ha emlékeztek még rá - első pontja már sikeresnek mondható, de természetesen még csak most jön a neheze: hiszen bekerülni egy egyetemre sokkal könnyebb, mint bent maradni, ezt a korábbi egyetemi pályafutásom során már megtapasztaltam. Pláne összeegyeztetni a munkával és más egyéb elfoglaltságokkal... De nem keresek kifogásokat és nem nyavalygok, hiszen úgy van értelme az életnek, ha mozgalmas és pörgős, legalább nem unalmas, nem igaz? Természetesen már egy csomó ötletem és tervem van, mihez kezdek majd, ha pesti csajszi leszek... :) Ami fix és biztos, hogy keresek egy jó kis konditermet és megváltom a havi bérletemet. Gondolkozom még azon is, hogy kipróbálom a Flabélos-t, illetve belekóstolók a személyi edzővel történő edzésbe, de ez még a jövő zenéje. Amit viszont biztosan ki fogok próbálni, az a hastánc lesz, ugyanis egyik nagyon kedves barátnőm, Enikő (akivel nagyon remélem, hogy sokszor fogok majd találkozni pesti létem alatt) hastáncol és szeretném, ha engem is bevezetne ebbe a nagyszerű, csipetnyit erotikus világba... :) Illetve remélem, sok-sok új embert megismerek majd a kollégiumban, ahová reményeim szerint felvesznek. :) A másik fantasztikus dolog, ami történt, hogy a tesómék hazalátogattak Skóciából és természetesen hazahozták az unokahúgomat is, Emmát, akivel még nem találkoztam. Annyira aranyos volt és igyekeztünk annyi időt együtt töltenünk ebben a szűk kis két hétben, amíg itthon voltak, amennyit csak lehet. Voltunk fürdeni a Velencei-tónál, fagyiztunk, sétáltunk, játszottunk és még sorolhatnám azt a rengeteg élményt, amit ez a két hét adott. Sajnos tegnap visszautaztak, de nagyon szeretnénk kiutazni hozzájuk Anyukámmal karácsonykor, remélem, sikerül ezt a tervet megvalósítani. Dióhéjban azt hiszem összegeztem az elmúlt egy év történéseit, úgyhogy most megyek is, mert elég késő van, holnap pedig vár a munka, utána pedig a mozgás, amit újra be fogok és be akarok építeni a mindennapjaimba! Kívánom, hogy legyen nagyon gyönyörű napotok, vigyázzatok Magatokra és ne adjátok fel! Én sem teszem! Ha néha vannak is buktatók, sokkal inkább megéri továbbmenni és szembeszállni az akadályokkal, mert csak erősebbek leszünk tőle!