2013. június 7., péntek

Egy újabb hét vége... :)

Sziasztok Kedves Publikum! :) Ismét eltelt egy fárasztó, ám csodás hét, én pedig újra jelentkezem! :) Szerettem volna hamarabb megörvendeztetni Titeket egy kis írással, de annyira lefoglalta minden időmet a felvételire való készülés, hogy még edzeni sem nagyon volt időm, amit mindenképpen szeretnék pótolni az elkövetkezendő időkben. Annyi mesélni valóm van a számotokra!!! Nagyon nagyon csodálatos hetet zártam, remélem, rengeteg ilyen lesz még az életemben, mert tényleg ez volt számomra a tökéletes hét, ennél jobb időszaka még nem volt talán az életemnek. Na de akkor vegyük szép sorjában a eseményeket. Amint már említettem, két helyre jelentkeztem mesterképzésre, az első helyen jelöltem meg az ELTE Társadalomtudományi karán lévő Közösségi és civil tanulmányok szakot, ahova csütörtökön kellett mennem felvételizni, ez egy szóbeli vizsgát takart. Csak hogy egy kicsit közelebbi képet kapjatok arról, mit is jelent tulajdonképpen ez a szak, azt tudnám mondani, hogy kicsit rokon a szociális munkával, de azért mégsem az teljesen. A második helyen a Károli Bölcsészkarán található Terminológia mesterszak szerepel, ami inkább nyelvészeti irányultságú szak, erre helyezi a legnagyobb hangsúlyt. Ide hétfőn kellett mennem felvételi elbeszélgetésre. Nagyon izgatott voltam, mert szerettem volna minél jobban szerepelni és nem akartam leégni. Azért úgy éreztem, mindent megtettem a felkészülés és a jó vizsga érdekében, így igyekeztem magabiztosan nekivágni ennek a kihívásnak. Természetesen a beszélgetést azzal indították, miért is akarok erre a szakra járni, mi motivál, stb., aztán pedig kérdezgettem a korábbi előmenetelemről illetve a szakirodalomból. Summázva egész jó pontot kaptam, mivel 40 pont volta a maximum, az én teljesítményemet pedig 39 pontosra értékelték. Mindenesetre még így is kétséges, hogy erre a szakra bekerülök-e, de én nagyon szeretném, habár csak a 2. helyen szerepel. Mint már mondtam, a másik vizsga csütörtökre volt meghirdetve, próbáltam mindent elolvasni, amit feladtak kötelező szakirodalomként, de a barátnőm is nagy segítségemre volt a jegyzeteivel, illetve a tanácsaival, mert ő most fejezte be az említett szak első évét. Úgyhogy igyekeztem ide is alaposan felkészülni, az utóbbi héten tényleg minden szabad időmet ennek szenteltem, de végül is megérte. Elsőként kerültem sorra és itt is a szokásos kérdéssel indítottak: miért gondolom, hogy ezen a szakon van a helyem, mi motivál, mit szeretnék, mit várok ettől a szaktól? A második kérdés pedig azt mérte fel, mennyire olvastam és mélyedtem el a szakirodalomban. Szerencsére minden kérdésre tudtam válaszolni és ez a pontjaimon is meglátszott. A maximálisan adható 99 pontból 98-at kaptam, szóval ide biztosan felvesznek, már ha egyáltalán elindul a szak. Ugyanis arra is fel kell készülnünk az oktatók szerint, hogy nem tudják elindítani a képzést a jelentkezők kevés száma miatt. Viszont valahova mindenképpen jó lenne bekerülni, mert én már nem bírom ezt a munkahelyet... Olyan lekezelően bánnak velem, állandóan ugráltatnak... Tudom, hogy szamárlétra és a fiataloknak ez a sorsa egy új helyen, de azért mindennek van határa! Szóval sikeresen letudtam a felvételiket, igazán elégedett lehetek az eredménnyel, most már csak várnom kell az eredményre, ami várhatóan július végén derül majd ki, így remélem, kétszeresen is lesz alkalmam az ünneplésre: egyrészt mert felvesznek valahova, más részt mert akkor látogatnak haza a nővéremék az unokahúgommal Skóciából, amit már nagyon nagyon várok! :) Akkor aztán lesz babázás! :) De ezzel még nem ért véget a jó hírek sorozata a hétre és még csak péntek van!!! :) Bizonyára közületek is sokan ismeritek és követitek figyelemmel akár a televízióban vagy a facebook-on Takács Nórát, aki a Hogyan legyek jó nő? műsort és a minivideókat készíti, illetve szépségápolási tanácsokat ad. Én is egyik lelkes követője vagyok és arra lettem figyelmes a facebook-on, hogy megalakult a Jónő Team. Érdeklődve olvastam utána a új formációnak, vajon mivel foglalkozik, miért alakult. Az adatlapon rátaláltam a célkitűzésükre: átalakításokat "hajtanak végre" azokon a lányokon, nőkön, akik hozzájuk jelentkeznek és meg akarnak szépülni, fel akarják dobni a külsejüket, de eddig nem találták meg a megfelelő stílust, stb. Úgy gondoltam, eljött az én időm, mit veszíthetek azzal, ha jelentkezem? Maximum nem választanak ki, de legalább megpróbáltam. Elküldtem a jelentkezésemet egy rövid indoklással, hogy miért is szeretném az átalakítást és ezzel elfogadtam a megszabott feltételeket, vagyis hogy az átalakítás teljesen ingyenes, az ott kapott ruhát nem tarthatom meg és az átalakulásról nyilvános anyag készül, mely megjelenik majd a Life.hu oldalon a Hogyan legyek jó nő? fejezeten belül. Vasárnap küldtem el a jelentkezésemet és képzeljétek, legnagyobb meglepetésemre és nem kevésbé kisebb örömömre már hétfőn felhívtak, hogy megkapták a jelentkezést és csütörtökön tudnék-e menni! Madarat lehetett volna fogatni velem, olyan boldog voltam. Kedden és szerdán egyeztettünk még és csütörtökön a felvételi után egyből a megadott cím felé vettem az irányt és izgatott várakozással tekintettem az előttem álló délután elé. Személyesen találkozhattam Takács Nórával és az ő kis Jónő csapatával: Nikivel, Katával, Dórival és Oszival. Egytől egyig mind nagyon aranyosak és kedvesek voltak, rengetegszer elmondták, hogy milyen szép vagyok és próbáltak még önbizalommal feltölteni. Hihetetlenül jól éreztem magam, teljesen feltöltődtem lelkileg, minden hónapban kellene egy ilyen nap! :) Gyönyörű frizurát és sminket kaptam, egy nagyon dögös rucit egy 10 cm-es magassarkú kíséretében, illetve megleptek a csajok pár sminkkel is, annyira aranyosak voltak! A fotózás is nagyon jó hangulatban telt, de az átváltozásomat Ti is láthatjátok majd 3 hét múlva a Life.hu oldalon. Természetesen megosztom majd Veletek itt az oldalon is, hogy ne maradjatok le róla, és nagyon kíváncsian várom a véleményeket, visszajelzéseket és az építő(!) kritikát. A csapat nagyon jó és sép munkát végzett, mind a fizikai, mind a lelki dolgokat illetően. Puszival és öleléssel váltunk el, illetve azzal biztattak, hogy bármikor fordulhatok hozzájuk segítségért a későbbiekben. Nem hiszitek el, de ahogy kiléptem az ajtón és a metróra vártam, már tök bámult egy srác! :D Én meg nem győztem mosolyogni egész úton hazafelé, mert annyira jó élményekkel tarkított napom volt és annyi pozitív gondolattal és tapasztalattal lettem gazdagabb, hogy semmi nem tudta elrontani a kedvemet! :) Szóval nagyon várom már a megjelenést és tényleg nagyon kíváncsi vagyok a visszajelzésekre, bár tudom, hogy biztosan lesz egy-két rossz indulatú megjegyzés, igyekszem ezt az irigység számlájára írni vagy ignorálni. Holnap pedig Budapestre megyek Anyukámmal, ellátogatunk néhány üzletbe, hogy felfrissítsük a ruhatárunkat így nyár közeledtével, habár az időjárás nem az évszakot igazolja, azért bízom benne, hogy lesz ez még jobb is! Tudjátok, mindig csak pozitívan! (És ez most nem az Unicum reklám helye! :D ) Nagyon nagyon szép napot és kitartást kívánok Nektek, remélem,, hamarosan tudok írni és beszámolhatok egy izzasztó edzésről! ;) Ne adjátok fel, közel a cél! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése