Sziasztok Kedves Olvasók! :) Ismét jelentkezem, mert ígéretemhez híven nem akarlak Benneteket sokáig olvasnivaló nélkül hagyni. Remélem, a Ti életetek is olyan jól alakul, mint az enyém, tele vagytok sikerélményekkel, pozitív gondolatokkal, elszántsággal. Most, hogy beköszöntött a nyár, sokunknak véget ért az iskola, megkaptátok az érettségi bizonyítványt, lediplomáztatok vagy éppen nyaralni mentek, esetleg a munkában álltok helyt - legyetek magatokra büszkék, mert mozgalmas időszakot hagytunk a hátunk mögött. Sokat tettünk annak érdekében, hogy formába hozzuk magunkat a bikiniszezonra, ami - én legalábbis azt hittem - nagyon nehezen akart beköszönteni. De ahogy a címben is írtam, csak úgy rohan az idő, a hetek szinte repülnek egymás után. Persze nem azt jelenti, hogy a nyár beköszöntével fel kell adnunk az eddig elért munkát és az eredményt, továbbra is ki kell tartanunk és hoznunk kell a megszokott formánkat, hiszen a sport nem csak arról szól, hogy jó formába kerül tőle az ember, de rengeteg pozitív élettani hatása van: egészséget hoz az életünkbe, felélénkít és nem utolsósorban boldoggá tesz minket. No de mielőtt még elragadtatnám magam eme heves gondolatok közepette, rá is térnék, mi történt velem az elmúlt napokban. Szombaton itt aludt nálam a két legjobb barátom, akiket még a gimiből ismerek és szerencsére sikerült megtartanunk a jó viszonyt, a mai napig heti szinten beszélünk és igyekszünk ápolni a kapcsolatunkat. Évivel és Müllivel nagyon jól elszórakoztunk, társasoztunk, rengeteget nevettünk, olyanok voltunk, mint a tizenévesek. Megünnepeltük Évi születésnapját, mert múlt hét kedden töltötte be a 24. életévét, ezért mindenképpen meg akartuk őt lepni valahogy. Nos, ez nagyon jól sikerült, még el is sírta magát meglepetésében és örömében, de olyan jó volt látni! :) A vasárnap a pihenésé volt, aztán szombaton újra kezdődött a munka... Szerencsére a mai napon ért egy kis sikerélmény, remélem, ez kitart a további időszakban is, hogy kicsit elviselhetőbb legyen, míg fel nem vesznek egyetemre és el nem kezdődik a suli. Ma pedig ismét hódoltam az egyik kedvenc szenvedélyemnek, a futásnak. :) Összesen 3,9 km volt a megtett táv, ebből 3,3 km futva, a maradék 600 m gyalogosan, de viszonylag jó időn belül, kb. 40 perc alatt. Mindig annyira rá tudok csodálkozni, hogy lehet ennyire jó és feltölt energiával. És utána kellemesen fáradtnak érzem magam és ami nem utolsó, annyira elégedett vagyok magammal! :) Az elmúlt időben pedig nem néztek és bámultak meg, mint az elmúlt 1 hétben! Ez pedig akkora önbizalmat ad, hogy néha már kezdek megijedni magamtól, hogy át ne essek a ló túloldalára és ne legyek nagyképű. No de attól még azért elég messze vagyok. Viszont ezt mind a sportnak és a Ti támogatásotoknak köszönhetem, szóval csak azt tudom mondani, hogy nem fogom feladni ezt az új életvitelt és Ti se tegyétek, mert sokkal jobb magabiztosabban, pozitív életszemlélettel, önbizalommal teli életet élni, mint elnyomott, szürke kisegérként szaladgálni a többi ember között. Igenis van mire büszkének lennünk, becsüljük meg magunkat! Leírnám most, mit ettem, bár nem volt annyira kiegyensúlyozott, de igyekszem jobban odafigyelni.
Reggeli: 3 db tükörtojás és egy pohár tejeskávé
Tízórai: Meggy és alma
Ebéd: 1 tányér spenót és 3 db tükörtojás
Uzsi és vacsi: 1 db Fitness Croissant (teljes kiőrlésű, magvas kifliben)
Nos, a folyadékbevitelem kb. 3 l lehetett, de azt hiszem sportolás után és ilyen melegben kell is ennyi, ezt Ti se felejtsétek el. Nagyon vigyázzatok magatokra, hamarosan újra jelentkezem! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése