2013. február 20., szerda

Holnapután diplomaosztó! :)

Sziasztok! :) Ismét két napot kellett várni arra, hogy jelentkezzek, de nyugi, nem történt semmi rossz, csupán azért nem írtam, mert a gépem is vacakol illetve kevés az érdekes történés velem mostanában. Mindenesetre tegnap volt a névnapom, amin nagyon sokan felköszöntöttek és ez őszintén jól esett nekem, ezen a fórumon is köszönöm mindenkinek! :) No, hát ahogy a címben is olvasható, holnapután lesz a diplomaosztóm, amiért már nagy izgalomban vagyok, remélem, minden jól fog sikerülni és csini leszek a ruhámban. Mindenképp csinálok majd pár képet és ide is feltöltöm, hogy megmutassam, hogyan is állok épp a fogyókúrával. Továbbra is elég intenzíven és aktívan mozgok, minden nap járok valamilyen edzésformára, tegnap zumbán voltam, ahol szokás szerint megint nagyon leizzadtam, de nagyon jól esett ez a vidám mozgás! :) Legszívesebben abba sem hagynám egy óra után, de hát nem szabad túlzásba vinni. Már nincs annyira izomlázam egy-egy edzés után, de azért még megérzem a végtagjaimban. :) Ma pedig - szerda lévén - alakformáló aerobik-on voltam, ahol volt hasizomerősítés, comb- és farizomerősítés, szóval ezt már jobban meg fogom érezni, keményebb volt. Még szoknom és edződnöm kell, hogy mindent végig tudjak csinálni, pihenés nélkül. Mert néha azért megállok, hogy szusszanjak egyet, de szerintem ez bocsánatos bűn. :) Tényleg, edzés közben se feledkezzetek meg a folyamatos folyadékpótlásról! Ez nagyon fontos. Holnap pedig ismét eljön az igazság pillanata, amitől eléggé félek: újra ráállok a mérlegre és nagyon kíváncsi vagyok, mennyit fog mutatni alattam. Nagyon szeretném hinni, hogy csökkent a legutóbb mért érték, mert én tényleg mindent megtettem annak érdekében, hogy csökkenjen. Mindenképpen megírom majd Nektek, mi lett az eredmény! :) Holnap elméletileg két barátnőmmel, Dórival és Évivel megyek majd zumbára, amit már nagyon nagyon várok! Pénteken megejtjük a diplomaosztót, de este ismét vár a zumba, ahova ezúttal majd Enikővel megyek és remélem, neki is nagyon fog tetszeni majd ez az intenzív, hatásos, nagyon jó hangulatú mozgásforma. Nem is szaporítom tovább a szót, jók legyetek és szép napot Nektek holnapra! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése