2013. február 11., hétfő

Új hét :)

Sziasztok! :) Alázatos elnézéseteket kérem, amiért most ismét nem írtam 4 napig, kicsit sűrű volt a hétvégém. De igyekszem mindent bepótolni, már ami a mesélnivalót illeti. :) Szóval, pénteken találkoztam Évivel és Müllivel, akikkel már a gimnáziumban is nagyon nagyon jó volt a kapcsolatom és azóta is próbáljuk heti szinten tartani a kapcsolatot. Néha találkozunk - akkor kő kövön nem marad - jól kinevetjük magunkból a feszültséget, beszélgetünk, játszunk, jól érezzük magunkat. :) A lényeg az, hogy nagyon jól elvoltunk és kipletyiztük magunkat. :) A szombat a készülődésé volt, ugyanis bálba voltam hivatalos. Budapesten minden évben megrendezik a farsangi időszakban a Budai Egyházközségek Bálját. Az egyik volt csoporttársam (akivel voltam már bulizni és nagyon jóban vagyunk) korábban elhívott, mert volt egy felesleges jegye és azt mondta, örülne, ha velük tartanék. Nem szokott rossz parti lenni és ki tudja, hátha még egy épkézláb pasit is megismerünk! :P Természetesen igent mondtam, mert nagyon szeretek szépen és elegánsan felöltözni, no meg persze bálozni is imádok (habár eddig kevés alkalmam nyílt rá). Felvettem azt a ruhámat, amiben a céges karácsonyi buliban voltam, szépen kisminkeltem magam és már kezdődhetett is a buli. Páran megtáncoltattak és megismertem egy kedves fiatalembert is, aki azóta is serényen érdeklődik irántam. Ki tudja mi lesz. :) Szóval a lényeg az, hogy a hétvégém is nagyon jó volt. Azonban ismét elkezdődött egy új hét, új edzések várnak rám és holnap megint ráállok a mérlegre. Anyukám szerint biztos, hogy kevesebbet fog mutatni a múltkori érték óta, nagyon bízom benne, hogy így van. Ma is voltam kondiban, alaposan megizzasztottam magam és megdolgoztattam minden izmomat. :) Holnap zumbára megyek, már nagyon hiányzik a tánc, a jó zene és a fergeteges hangulat kombinációja. Sőt, ha minden igaz, sikerül elcsábítanom Évit is, így neki is megmutathatom ezt a frenetikus mozgásformát, ami tényleg nagyon hatásos, legalábbis a számomra. :) Ja és képzeljétek, előreláthatólag májusban lesz a gimnáziumi osztálytalálkozó, szóval nagyon eltökélt vagyok, hogy addig bombaformát faragjak magamnak, hogy a többieknek leessen az álluk! Igyekszem mindennap írni, szép napot nektek és ne adjátok fel az álmaitokat! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése