Sziasztok! Borzasztó nap áll mögöttem, úgyhogy lehet, hogy ez egy extra rövid bejegyzés lesz, mert szeretném minél hamarabb elfelejteni. Kezdődött azzal, hogy még mindig nem tudtam napirendre térni a felett, hogy minden reményem szertefoszlott és ilyen kegyetlenül összetörték a szívemet. Bocsánat, ha sajnáltatásnak hangzik, de megbeszéltük, hogy mindent leírok. Szóval a munkában is tök némán dolgoztunk, ráadásul a munka is rengeteg volt. A volt szobatársam is lemondta a találkozót, mert kicsit visszaesett a betegségbe, amiből már éppen jött ki. Legalább el tudok menni kondiba - gondoltam magamban, és tényleg úgy is terveztem a napomat, hogy miután hazaértem, ellátogatok ismét edzeni. Igen ám, de amint elhagytam a munkahelyemet, szerencsétlenség ért szerencsétlenség után. :S A hazafelé tartó buszon mellém ült egy iszonyúan büdös és visszataszító alak, aki megpróbált jó fej lenni és beszélgetésbe elegyedni, de nekem olyan szinten nem volt kedvem a társalgáshoz, hogy kicsit bunkó módon hárítottam. De nem érdekelt, mert tényleg az kerülgetett, hogy ordítsak egy hatalmasat, annyira rosszul éreztem magam. Szerencsére vette az adást és elaludt, majd én is elaludtam, mert nagyon fáradt voltam. Amikor beért a busz a városba, nem állt le, újrakezdte. Már egy fokkal közlékenyebb voltam, de az aktív kontaktust még mindig kerültem vele. Alig vártam, hogy leszállhassak végre és megszabaduljak az áporodott bűztől, de még sokáig ott terjengett a szag az orromban... Majdnem elhánytam magam. :S És ekkor következett be a legnagyobb "tragédia": valamilyen véletlen folytán kieshetett az egyik fülbevaló a fülemből (a kedvencem, amit mellesleg a volt barátomtól kaptam) és leesett a földre az úttesten. Nem hajoltam le, hogy megnézzem, mi az, különben elcsaptak volna az autók, hanem gyorsan átsiettem a másik oldalra. Ott vettem csak észre, hogy az egyik fele hiányzik. Annyira rosszul érintett, hogy alig tudtam visszafojtani a könnyeimet, amiknek itthon aztán szabad utat engedtem. Egy jelnek aposztrofáltam ezt az egészet, hogy tényleg el kell felejtenem őt és az égiek is így akarják a tudtomra adni. De annyi minden emlékeztet rá... Zenék, képek, utcák, helyek... Nem tudom kitörölni őt az emlékeimből egyik napról a másikra! Szóval nem mentem ma kondiba, pedig biztosan jól esett volna, ha kimozgom magamból a felgyülemlett feszültséget, de holnap már nem állíthat meg semmi és ismét eljön velem a barátnőm, Évi. Olyan jó, hogy meghallgat és nem mondja, hogy: "Ne beszélj már állandóan arról a ...!" Pedig most neki is van bőven mesélni valója, hiszen szerelmes és örülök, hogy boldog, mert már megérdemelte. :) Remélem, nekem is eljön majd egyszer ez az időszak az életemben. De megfogadtam, hogy nem hajkurászom a boldogságot, mert akkor menekülni fog előlem. Majd minden akkor történik, amikor meg kell történnie, bár azt vallom, hogy nincsenek véletlenek. És természetesen - hogy a Queen egyik híres dalával éljek - a show-nak folytatódnia kell. Nem adom fel a fogyókúrát, mert már nagyon szép eredményt értem el. Akkor miért most futamodjak meg? Épp ellenkezőleg, ez inkább erőt ad. Leírnám, ma mit ettem:
Reggeli: Abonett sandwich
Ebéd: Abonett sandwich
Vacsora: 1 tányér karfiolleves
A folyadékbevitelt még igyekszem növelni, amennyire tudom, de megpróbálok jobban figyelni rá. Holnap kint alszom Évinél, várom már nagyon. Szóval, ha holnap nem jelentkeznék, akkor annak ez az oka. De jók legyetek és vigyázzatok magatokra. Ne adjátok fel, elérhetitek a célotokat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése