Sziasztok! Ahogy a címben is írtam, elnézést kérek, amiért ilyen sokáig nem jelentkeztem és nem adtam magamról életjelet. Vasárnap nem történt semmi említésre méltó, ezért úgy gondoltam, pihentetem a blogot egy napig. De ma már újra beindult az élet, edzettem is és persze a táplálkozásomra is figyeltem. A folyadékbevitelemet is sikerül az optimális mértéken tartani az utóbbi napokban, aminek nagyon örülök. Bár ma nem a kondiban voltam edzeni, hanem csak itthon, de az is éppen eléggé megizzasztott. Ráadásul ma olyan korán kellett kelni, mert hétfő volt és ez azt jelenti, hogy kezdődik a munka. 6kor csörgött az ébresztőm és meglepően jól és hamar ki tudtam magam imádkozni az ágyból. Aztán egy gyors készülődés után már indultam is a buszra. A munkában pedig ismét a vidámságé és persze a fontos feladatoké volt a főszerep, így jó hanglatban telt el a bent töltött 5 óra. Közben nem feledkeztem meg az evésről és az ivásról sem, szóval ez a nap kiegyensúlyozott volt, ha leszámítom azt, hogy a főnököm Svájcban járt és hozott csokit a munkatársaknak. Illetlenség lett volna visszautasítani, így egy kicsit én is megkóstoltam. De annyira elszoktam már tőle, hogy azt hittem, vissza is jön egyből. Annyira édes és tömény volt, nem esett jól. Szóval ennyit a mai bűnözésemről. Holnap pedig találkozom egy ismerősömmel, szóval csak későn fogok hazaérni, de azért igyekszem nem megfeledkezni a blogról és írok Nektek! De mielőtt elbúcsúznék, természetesen leírnám a mai edzést és az ételbevitelt:
Reggeli: 1 csomag kakaós Jóreggelt! keksz
Ebéd: 1 pohár bodzás Activia
Vacsora: 1 tányér húsleves
A folyadék megközelítőleg elérte a 2 litert, szóval tök büszke vagyok magamra! :) A moszgás pedig a következőképpen nézett ki:
- kb. 25 perc taposózás (250 kcal elégetésének felel meg)
- 100 db hasprés
- 50 - 50 db lábemelés (külső combra és farizomra)
És holnap ismét irány a munka valamint tali az ismerősömmel. Legyen Nektek is szép napotok és vigyázzatok magatokra! Ne adjátok fel, lesz eredménye a kemény munkának!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése