2012. december 15., szombat

Harmadik adventi hétvége

Sziasztok! :) Elérkezett a harmadik adventi hétvége is, holnap ezüstvasárnap lesz, ami azt jelenti, hogy meg kell gyújtani a harmadik gyertyát a koszorún. Már nagyon közeledik a karácsony is, mindenhol óriási tömegek vannak, hogy beszerezzék az ajándékokat és bevásároljanak még a nagy hajrá előtt. Én már megvettem az ajándékok nagy részét, a tesómnak és anyukámnak megvan a meglepetés, már csak az unokahúgomnak kell valami aranyos játékot választanunk. A Skóciában élő testvéremék és az ottani kis unokahúgom ilyenkor mindig egy kicsit kiszorulnak az ajándékozásból, de biztosan találunk rá valami módot, hogy őket is meglepjük. :) Húú, ma is munkanap volt, úgyhogy meglehetősen elfáradtam, jól esne már egy kis pihenés. Régen nem jutottam már el kondiba sem, ezért egy kicsit lelkiismeret furdalásom van, de persze itthon mindig megpróbálom pótolni a mozgást. Továbbra is figyelek a táplálkozásomra, szóval nehogy azt higgyétek, hogy azért ritkulnak a bejegyzések, mert esetleg feladtam volna a fogyókúrát! Sőt, épp ellenkezőleg: még sosem vettem ennyire komolyan! De most annyi mindenre kell figyelni... Kiderült az államvizsga időpontja is: január 16., ami iszonyatosan közel van és eléggé félek tőle. De tudom, hogy sikerülni fog, ugyanúgy, mint a fogyás is. :) A hetem átlagosan telt, csak kicsit elfáradtam, stresszelek is sok minden miatt és ez az idő sem tesz jót nekem. Jó lenne, ha már tavasz lenne, de legalábbis március. Kíváncsi vagyok, hol fogok tartani akkor. :) Ahogy mondtam, továbbra is folytatom a fogyókúrát, habár a kondiba már rég nem jutottam el. Itthon viszont szorgalmasan csinálom az izzasztó feladatokat. Leírom, hogy ma például mit csináltam:
- kb. 30 perc taposózás (350 kcal elégetésének felel meg)
- 100 Leg Magic
- 100 db hasprés
A folyadékbevitelem szerintem elég jónak mondható, hiszen kezdem megközelíteni a 1,5 - 2 literes mennyiséget, ami a szükséges lenne egy nap. Ezenkívül az étkezésemre is ugyanúgy figyelek, a mai napon így nézett ki az étrendem:
Reggeli: Abonett sandwich
Tízórai: Müzliszelet (hozzáadott cukor nélkül)
Ebéd: Abonett sandwich
Uzsi: 1 mandarin
Vacsi: 2 pár virsli
Lehet, hogy így első hallásra soknak tűnik, de a mozgással szerintem megmaradtam 1000 kcal alatt, legalábbis remélem. :) Most megyek is, pihenek, mert a héten eléggé kifáradtam. Jók legyetek és ígérem, megpróbálom többször írni Nektek! Kitartás! :)

2012. december 11., kedd

Új nap, új célok :)

Sziasztok! Mint láthatjátok, ma újból írok Nektek, nem hagylak magatokra olyan hosszú ideig, mint az előző héten. Igyekszem visszatérni korábbi jó szokásomhoz, hogy minden nap, de legalábbis minden másnap írjak, hogy megosszam Veletek, éppen hogyan is állok a fogyással vagy mi történt velem. Nehéz időszak következik most, főleg, ami az iskolát illeti, hiszen egyre közeledik a záró- és államvizsga, amitől egyre jobban félek. De! Nem nyavalyogni akarok Nektek, hiszen pont ma kaptam ezzel kapcsolatban egy örvendetes hírt. Írtam a konzulensemnek, nincs-e már valami eredmény a szakdolgozatot illetően. Kiderült, ő már elbírálta, már csak az opponens bírálata hiányzik, hogy kiderüljön a végleges érdemjegy. A lényeg: a konzulensem 4esre értékelte a szakdolgozatomat, ami a hosszas szenvedés után elég jó eredménynek hangzik. Persze ilyenkor mindig le vagyok törve egy kicsit, mert tudom, hogy képes lettem volna elérni az 5ös szintjét is, de hát most már késő siránkozni. Szóval ennek nagyon örültem a mai nap folyamán, de ért még kellemes meglepetés is, például hogy a főnököm megjegyezte, hogy látszik, mennyit fogytam. Mondjuk tényleg elég durva lenne, ha nem venék észre a 10 kg-s különbséget! Ez még inkább arra ösztönöz, hogy folytassam, de ezt már tegnap leírtam. :) Szóval a mai napom kellemesen telt, remélem, az év hátralévő része most már hasonlóan alakul. Még nem vettem meg a karácsonyi ajándékokat, szóval valamikor majd azt is be kell iktatnom, de e mellett még az iskolával sem ártana foglalkozni, munkába járás, edzés... De mindenkinek arra van ideje, amire szeretné, szóval befogom a számat és ügyesen intézem a dolgaimat. Már elég régen írtam le Nektek az étrendemet, most ez sem kerüli el a figyelmemet, illetve ma végre valahára edzettem egy kicsit, szóval ezt is megosztom Veletek:
Reggeli: abonett sandwich
Ebéd: Rizs és rántott hal (sütőben, zsiradék nélkül sütve)
Uzsonna: Müzliszelet
Vacsi: Update1-es csokis puding
A folyadékbevitelem eddig kb. 1 liternél járhat, de mindjárt főzök egy nagy ibrik teát, azzal majd pótolom az eddig be nem vitt mennyiséget. És akkor most lássuk a mozgást.
- kb. 30 perc taposózás (250 kcal elégetésének felel meg)
- 100 db hasprés
- 50 - 50 lábemelés (külső combra és farizomra)
Jó lenne valamikor kondiba is eljutni, de hát ahogy be vagyok táblázva... Na de csak lesz valahogy. Holnap 2012.12.12. lesz. Nem tudom, hogy ez egy bűvös szám-e vagy sokan csak beleképzelnek mindenfélét. Mindenesetre jó lenne, ha különös jelentőséggel bírna és varázslatos nap lenne! :) Kitartást Nektek, jók legyetek és vigyázzatok magatokra! :)

2012. december 10., hétfő

Újra itt :)

Sziasztok! Először is elnézést, hogy ilyen hosszú ideig nem írtam Nektek, de szó szerint alig volt rá időm. Remélem, nincs öri hari. :) Na és megérkezett a Mikulás Hozzátok is? Nekem hozott finom müzliszeleteket és abonett sandwich-eket, amiket jóízűen falatozok azóta is. :) Csak óvatosan egyetek édességet, ne faljátok b egyszerre az összeset, mert az nem tesz jót a szervezetnek. Húúú, nem is tudom, hol kezdjem, viszonylag sok mesélnivalóm van. A legfontosabb, hogy ismét túl vagyok egy méredzkedésen és az eredmény újra erővel töltött fel és tovább motivál, hogy folytassam a kijelölt utat a cél felé, ugyanis a mérleg 78 kg-t mutatott alattam. Ami kb. 10 kg súlyvesztésnek felel meg az októberi kezdés óta, és szerintem ez nem egy rossz eredmény. Főleg, mert mindenkitől kapom az elismerő szavakat, hogy rengeteget fogytam, ami nagyon jól esik. Szóval csak hajrá és kitartást kívánok Nektek is, mert látjátok, a kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét! A másik jó dolog, ami a napokban történt velem, az a karácsonyi céges buli volt. Régen éreztem már magam olyan jól, mint múlt hét pénteken. Mondjuk nagyban hozzájárult a jó hangulathoz az impozáns helyszín is, hiszen a partira Budapest második legdrágább hotelében került sor, szóval luxus körülmények között szórakozhattunk és ehettünk-ihattunk, amennyi csak belénk fért, a cég kontójára. :P Kicsit féltem is, hogy majd visszahízom az összes eddig leadott kg-t, de a méredzkedés már a buli után történt, szóval semmi baj nem volt. Hétvégén babáztam, mert tesómék bent töltötték a hétvégét nálunk, vásárolgattunk, szóval hamar elrepült ez a két nap. És ezen a héten szombaton is munkanap, de nemsokára karácsony, már csak 14-et kell aludni és jön a Jézuska! :) És utána záró- és államvizsga, amitől eléggé tartok... De majd csak lesz valahogy. Szurkoljatok! Sajnos ma nem volt alkalmam elmenni kondiba, mert orvosnál voltam és elég későn értem haza, illetve jól kiidegeskedtem magam, ami minden erőmet elvette, de holnap szeretném pótolni az eddig kihagyott edzéseket, illetve nem szeretném, hogyha azt gondolnátok, hogy eddig tartott a lelkesedésem. Nem fogom feladni, továbbra is folytatom a harcot a kilók ellen, mert tudom, hogy le tudok fogyni. Nektek is sikerülhet! Ne adjuk fel és tavaszra bombaformában leszünk! Ja, mellékelek egy képet, hogyan is néztem ki a karácsonyi bulin! :)

2012. december 5., szerda

Jön a Mikulás! :)

Sziasztok! :) Elérkezett ez a nap is, holnap jön a Télapó! Éjszaka már biztosan bőszen járja a világot, hogy a jó gyerekeknek, és persze a nagy gyerekeknek is megtöltse a csizmáját mindenféle földi jóval! :) Remélem, Ti is jók voltatok és nem virgácsot találtok majd a cipőben reggel! :P Én a szokásos édességhalmot most mellőzöm, meg is beszéltem a Télapóval, hogy ne hozzon idén csokikát, mert úgysem tudnám megenni. És egyre közeledik a karácsonyi buli is, sőt maga a karácsony is. :) Képzeljétek, holnap feljön hozzám Évi Pestre és elmegyünk a Westend-be, hátha találunk ott pár kedvünkre való holmit, amúgy is kell vásárolnunk néhány dolgot. Együtt meg még úgysem voltunk shopping-olni, pláne nem Pesten, szóval remélem, a holnapi nap jó lesz! :) A mai napom átlagos volt, a tegnapiról inkább nem nyilatkoznék, mert szörnyű volt... :S De a mai nap mozgás és táplálkozás tekintetében is sikeresnek mondható, mert megint megmaradtam a megszokott energiabevitel szintjén és a zsírégetésem is megfelelő volt. Leírnám, mit csináltam:
- kb. 30 perc taposás (250 kcal elégetésének felel meg)
- 100 db hasprés
Ma csak ennyi edzésre volt időm és energiám, de a táplálkozásra jobban figyeltem, íme a mai menü:
Reggeli: Abonett sandwich
Ebéd: Spenót zöldséges pulykafasírttal
Uzsi: 1 mandarin
Vacsi: 1 alma és 2 kisebb karalábé
A folyadékbevitelem viszont nem volt olyan jó, hozzávetőlegesen 1,5 l-t ihattam meg, ami elég kevés, tudom. Holnap megpróbálok jobban figyelni erre. Most pedig megyek is aludni, mert holnap ismét korán kelek és ma is eléggé elfáradtam! Szép napot Nektek és jó karácsonyi készülődést! :) Kitartás és ne feledkezzetek meg az egészséges életmódról, az edzésről sem ebben a hideg időben! :)

2012. december 3., hétfő

Három hét múlva karácsony! :)

Sziasztok Kedves Olvasók! Három hét múlva itt a karácsony, addig rengeteg dolgunk van még! :) De hogy ne csak stresszeljünk az ünnepek előtti készülődés alatt, ismét jelentkezem, hogy megosszam Veletek, hogyan is telnek a napjaim. Ismét elkezdődött egy új hét, ezzel egy új munkanap és új lehetőségek. Beköszöntött a valódi téli idő, most már tényleg csak a meleg kabát, a sapka, kesztyű és a sál óv meg minket a csontig hatoló hideg szél ellen. Később világosodik reggelente, viszont korábban sötétedik este-délután, ami a szervezetünket is megviselheti, ezért ügyeljünk rá, hogy megfelelő mennyiségű vitamint juttassunk be. Én a mindennapos zöldség és gyümölcsfogyasztás mellett szedek C-vitamint, nem bíztam a véletlenre, hiszen ki akar megbetegedni pont az ünnepek alatt? De nem is papolok itt tovább, úgyis tudjátok az álláspontom az egészséges és tudatos életmódról. Sokáig én is azt vallottam, hogy egyszer élünk, egyszer tehetünk meg mindent. Sok szempontból ezt most is így gondolom, tehát éljünk a mának és ne halogassunk semmit, mert késő lesz. De az egészségünket óvjuk, mert nekem elhihetitek, hogy tényleg az a legfontosabb az életben. Sok mindent meg lehet venni, de a legfontosabb dolgokat nem: szerelmet, egészséget, boldogságot. Persze, kit mi tesz boldoggá, de ebbe most be menjünk bele. Szóval vigyázzatok magatokra és tegyetek annak érdekében, hogy minél tovább egészségesen élhessetek! :) Én is azért változtattam az életemen, mert rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Már utáltam tükörbe nézni. Nem telt el sok idő, de már van eredmény, nem kellett csoda, csak egy kis elhatározás és jó nagy adag akarat. Meg lehet csinálni, csak nem szabad feladni az első kis akadály után! De tényleg elég a szentbeszédből. Ma - hétfő révén - korán ébresztett az óra és olyan rövid volt ez az egynapos hétvége! Szívesen pihentem volna még egy napot, de talán majd karácsony tájékán. A munka ma nem tartott olyan sokáig, mint szokott, mert hamar beértem, így hamarabb el is jöhettem. Fél 4kor már itthon voltam és vártam Évit, mert megbeszéltük, hogy elmegyünk mozogni. Jól megizzasztottam magam, de azt sosem bánom, sőt inkább örülök neki, mert a szervezet így méregtelenít. Lássuk, mi volt a program a kondiban:
- 20 perc ellipszis tréner (250 kcal elégetése)
- erősítés combra és farizomra
- 100 db hasprés
- 15 perc taposás
Ha meg kellene saccolnom, hogy összesen mennyi energiát égettem el, akkor 300-350 kcal közé lőném be. És akkor íme a mai étrendem:
Reggeli: Abonett sandwich
Tízórai: Müzliszelet
Ebéd: Abonett sandwich
Uzsi-vacsi: 3 db főtt lágy tojás
Illetve kondi után még megettem egy szép karalábét, de nem hiszem, hogy ezzel akkorát vétkeztem volna.
A mai folyadékbevitelem is optimális volt, úgy ítélem meg, mert közelítek a 2 literhez, de még nincs vége a napnak. :) Jó lenne ugyanígy folytatni, bár azért nem ártana egy kicsivel többet ennem, ezt én is tudom. Nyugi, nem éheztetem magam! :) Szép estét Nektek és remélem, jó kedvűen készültök a karácsonyra és közben sem feledkeztek meg a mozgásról és az egészséges életről! :)

2012. december 1., szombat

Hello, december! :)

Sziasztok! :) Ahogyan az a blog címéből is kiderül, beköszöntött a december! :) És ez egyben azt is jelenti, hogy elérkezett a meteorológiai tél is, az idő egyre fagyosabb, zimankós napok jönnek a héten és a hőmérők higanyszála is gyakrabban süllyed 0 fok köré. De ez az idő hozzátartozik a télhez. És hozzátartozik még a karácsonyi vásár, a sürgés.forgás, az izgatott várakozás, a töprengés, kitől mit kapunk vagy épp kinek mit vegyünk. Csodálatos időszak ez. Vegyük észre az apró, varázsos pillanatokat, álljunk meg egy kicsit és gyönyörködjünk bennük egy percig. Higgyétek el, feldobja a napotokat! :) Bár most nem vagyok valami jó passzban, de tudom, hogy ez el fog múlni és csak rajtam áll, hogy ez a rossz időszak meddig tart. Ha úgy döntök, hogy teszek ellene, akkor már holnap vidáman és jó kedvűen fogok felkelni. Minden napnak meg kell adni az esélyt, hogy életünk legcsodálatosabb napja legyen! Ez nem tőlem való bölcsesség, azt hiszem, Mark Twain mondta eredetileg. De hogy ez a bejegyzés se a hegyibeszédekről szóljon, így ismét leírnám, hogy telt a napom és mit csináltam az elmúlt napokban, amíg nem írtam Nektek. Csütörtökön voltam kondiban és igyekeztem visszatérni a korábban megszokott kicsit keményebb fogyókúrához. Ennek értelmében tegnap és ma csak zöldséget és gyümölcsöt ettem, próbáltam ésszerűen enni és így az energiabevitelem biztosan 700 kcal körül maradt. Azt terveztem, ma is edzek (amire még sort keríthetek), de elég rosszul érzem magam, nagyon fáj a fejem és elég fáradt vagyok. Félre értés ne essék, nem kifogást keresek, Isten ments, hogy feladjam a fogyókúrát, soha nem akartam még ennyire lefogyni és azt hiszem, soha nem is volt még ilyen sikeres fogyókúrám. Csak kezdek kicsit kifáradni. Megvisel a fel-lejárás Pestre, napi 3 órát utazom... Nem tudom kialudni magam, az államvizsgám miatt is stresszelek... Szóval ez most nem egy nyugodt karácsony lesz, de azért igyekszem. Ha vége ennek az egész iskola-mizériának, minden kicsit békésebb lesz. De a lényeg az, hogy nem adom fel, amit kitűztem! Tavaszig minimum 65 kg-ra szeretnék lefogyni, keményen kell még dolgoznom, hogy elérjem, de tudom, hogy sikerülhet, mert már így is rengeteget fogytam. Ugyanezt tanácsolom Nektek is: ha kitűztök egy célt, amit meg akartok valósítani, akkor fejben döntsétek el, és akkor nem tántoríthat el tőle semmi! :) Kitartást Nektek!

2012. november 28., szerda

Új kihívások :)

Sziasztok! :) Ismételten jelentkezem, hogy beavassalak Titeket a napjaimba, az életem alakulásába, hogyan is haladok a fogyókúrával, amit nemsokára már 2 hónapja csinálok. Ez idő alatt 8 kg-tól már megszabadultam, ami szerintem egy nagyon pozitív eredmény és arra sarkall, hogy továbbra is küzdjek és ne veszítsem el a kitartásomat. Bár tudom, hogy ez egy idő után meg fog állni, ami egy abszolút természetes folyamat, de akkor sem szabad majd feladnom, mert eldöntöttem, hogy végigmegyek az úton, végigcsinálom, ha törik, ha szakad. Megmutatom, hogy képes vagyok rá, bebizonyítom mindenkinek, hogy nem vagyok már az a dagi lány, akit így emlegetnek. De legfőképp magamnak. Ezt sose felejtsétek: mindig magatok miatt cselekedjetek! Na de elég is a hegyi beszédből, inkább lássuk, milyen volt a mai napom. Nagyon rosszul esett, hogy reggel korán csörgött az óra és ha belegondolok, még háromszor kell korán kelnem, mert ezen a héten ugye a szombat is munkanap... De egyben az első adventi hétvége is. Minden családba és otthonba beköltözik az a megfoghatatlan varászlat és várakozás, ami a karácsonyi időszakot körüllengi. Ez ilyenkor olyan csodálatos! :) Jó lenne eljutni egy karácsonyi vásárba is, de hát egyedül kinek van kedve... :/ De nem szomorkodom, a fogyásra koncentrálok elsősorban és a karácsonyi bulira, ami egyre csak közeledik, ott pedig jól kéne kinézni...:P Szóval, engem is elért már ez a karácsonyi láz, azon gondolkozom, mikor vegyem meg az ajándékokat, mert szerencsére idén nem kell azon töprengenem "évekig" kinek mit ajándékozzak. Hasznos és szép apróságokat fognak tőlem kapni, remélem, örülnek majd neki az érintettek! :) Na de most már tényleg a napomról! :D A munka elég light-osan telt, szerencsére nem volt nagyon sok munka, nem szakadtam bele a dolgokba, de úgy érzem, meglesz még ennek a böjtje... :S Vártam már, hogy elteljen a nap és jöhessek haza, mert Évivel (akit több ízben említettem már a blogon) megbeszéltük, hogy elmegyünk kondiba. Nagyon hiányzott már az aktív mozgás, én is elég régen volt, amiért szégyellem is magam, de itthon mindig pótoltam, ha valamiért nem jutottam el. A lényeg az, hogy alaposan megmozgattuk magunkat, jól le is izzadtunk. Így nézett ki a feladatsorom:
- 15 perc taposózás
- erősítés: combra, farizomra
- 100 db hasprés
- kb. 17 perc gyors gyaloglás
- kb. 8 perc ellipszis
És azt el is felejtettem mondani, hogy az edzőtermes csajszi megdicsért és mondta, hogy fogytam, szóval ez is nagyon motiváló volt. Illetve kaptam egy nagyon aranyos üzenetet is az egyik hűséges blogolvasótól, amit ezúton is köszönök! :) A mai folyadékbevitelemmel is viszonylag elégedett vagyok, hiszen megközelítőleg 1,5 - 2 l között mozogtam, szóval ez nem egy rossz arány. Ami pedig az étkezést illeti, még mindig tudatosan táplálkozom, de már nem olyan drasztikusan, mint az elején. Meglátjuk, így mennyit fogyok. Ha kell, visszaveszek, bár még mindig nagyon könnyen jól lakok és elég a kis adag az ételekből.
Reggeli: Kakaós Jóreggelt! (30 %-kal kevesebb cukorral)
Ebéd: Borsófőzelék és magos paníros csirkemell (nem bírtam megenni)
Vacsora: 2 pár virsli
Lehet, hogy túlléptem a megengedett maximális 700 kcal-t, de szerintem még így is bőven 1000 alatt maradtam. Ami szerintem nagyon jó ahhoz képest, hogy régen (még a fogyókúra előtt) állandóan chipset meg csokit ettem és arra sem voltam tekintettel, hogy ezt épp melyik napszakban teszem. Szóval van itt fejlődés, csak a kis dolgokat is értékelni kell. :)
A mai bejegyzés címe: új kihívás. Mivel elértük az 500-as látogatottságot, amiről álmodni sem mertem volna és ezer köszönet érte, ezért arra gondoltam, növeljük a tétet és a legújabb kitűzött cél az 1000 látogató! Ígérem, én sem hagylak Titeket csemegéznivaló nélkül, tehát igyekszem írni, mikor az időm engedi! :) Mindenkinek szép estét és vigyázzatok magatokra! :)

2012. november 26., hétfő

Új hét, nemsokára december! :)

Sziasztok! Örömmel közlöm Veletek, hogy nemsokára átlépjük az 500-as álomhatárt, ami a blog látogatottságát illeti! Nem gondoltam volna, hogy ilyen sikeres lesz és ennyien nyomon követitek majd a sorsom alakulását. Nagyon jól esik a támogatásotok és örülök neki, hogy lélekben ennyien mellettem álltok, ez rengeteg erőt ad! :) Igyekszem továbbra is ilyen szorgalmasan írni, hogy ne maradjatok ki egyetlen fontos részletből sem és próbálok minél több jó tanáccsal szolgálni, hogy Nektek is sikerüljön elérni azt, amit én már elértem. Bár hosszú út áll még előttem, tudom, hogy sikerülni fog megvalósítani a kitűzött célt, mert eldöntöttem, elhatároztam és sosem éreztem még, hogy ennyire én irányítanám az életemet. Nagyon jó érzés! De lássuk, hogyan alakult a mai napom. Reggel nem esett jól a korai kelés, de mivel hétfő van, ezért munkába kellett menni, de a hangulat szerencsére jó volt és vidáman telt a nap. Kicsit későn értem haza, szóval a kondiba már megint nem jutottam el meg az igazat megvallva, nem is éreztem magam jól. De ma már nem tudtam volna kihagyni a mozgást, így eldöntöttem, hogy itthon mindenképpen mozgok valamit, mert már nagyon hiányzik az aktív pihenés. Így a szokásos edzésprogramot csináltam itthon, ami a kövekező feladatokból állt:
- kb. 30 perc taposózás (300 kcal elégetésének felel meg)
- 100 db hasprés
- 100 db Leg Magic
Alaposan leizzadtam, de nem bántam, mert nagyon jól esett. :) A folyadékbevitelt viszont sajnos nem vittem túlzásba, alig haladtam meg az 1 litert, ami viszont nagyon kevés. Igyekszem jobban odafigyelni rá az elkövetkezendő napokban, mert ez is elengedhetetlen a fogyáshoz. Az étkezésemre is próbálok odafigyelni, de mivel nem akarom tönkretenni a gyomrom, megfogadtam, hogy szilárdabb ételt is fogok enni és gyakrabban veszek magamhoz főtt ételt. Ennek tükrében történt a mai táplálkozásom is, amely így nézett ki:
Reggeli: Abonett sandwich
Ebéd: Rakott zöldbab
Uzsi: Narancs és 1 pohár vaníliás update1-es puding
Vacsi: Cézár saláta
Lehet, hogy ez így soknak tűnik ahhoz képest, amennyit az elmúlt időben ettem, de rájöttem, hogy ezzel tényleg nem szabad viccelni. Továbbra sem eszem nagyon sok szénhidrátot, tehát a köretek, pékáruk tiltólistán maradtak, de igyekszem változatosabban felépíteni az étrendemet. Elvileg már elértem a 80 alatti súlyt, aminek nagyon örülök. De még közel sincs vége és tudom, hogy együtt sikerülhet! :) Örülnék, ha Ti is is megírnátok, Nálatok milyen ütemben halad a fogyás, illetve szívesen veszek bárminemű visszajelzést a blogról. :) Szép napot Nektek holnapra! :)

2012. november 25., vasárnap

Vasárnapi pillanatok :)

Sziasztok! Elnézéseteket kérem, hogy megint csak nem jelentkeztem jó pár napig, de az előző írásomban már leírtam, miért is maradtam távol ilyen sokáig. Pénteken Pesten aludtam az egyik kolléganőmnél és egy percem sem volt, hogy firkanthassak Nektek, meg hogy nézett volna ki, hogy befoglalom a gépüket fél órára! :D Szombaton pedig ahogy említettem, csapatépítő tréningen voltam Hollókőn, amit a munkahelyem szervezett. Mondanom sem kell, hogy remekül éreztem magam és annyit nevettem, hogy a végén majdnem úgy maradt a szám! Különböző feladatokat kellett megoldanunk, mint például kvíz, kecskefejés, vasvilla beleállítás a szalmabálába, mutogatás, diótörés, ördöglakat... Szóval nem unatkoztunk. És utána jött a fenséges ebéd, ami nem volt más, mint kemencében sült csirkecomb vele sült krumplival illetve savanyúság gyanánt káposzta, a desszert pedig meggyes-mákos és túros rétes. Mivel ilyen alkalom csak egyszer van az évben, ettem mindenből egy keveset és persze illetlenség lett volna visszautasítani ezeket a finom fogásokat. Készült rengeteg kép is, mind látszik rajta, mennyire jól éreztük magunkat. :) Este fél 10-re értem haza, szóval nem volt már erőm semmihez, csak ahhoz, hogy gyors élménybeszámolót tartsak itthon, elintézzek pár dolgot, aztán dőltem is az ágyba. A mai napon pedig csak pihentem, mivel tegnap eléggé elfáradtam és holnap már ismét munka. Ráadásul 6 napos munkahét lesz, ami miatt egy cseppet szomorú vagyok, mert így megint nem tudom majd rendesek kipihenni magam. Ráadásul az egyetemen is intéznem kellene a dolgaimat, nehogy lemaradjak valamiről, mert azt nem szeretném. A karácsonyi buliig is egyre kevesebbet kell aludni, amiatt is nagy lázban égünk, szóval annyi minden lesz ebben a decemberi hónapban, hogy csak győzzem túlélni. A napjaim is alaposan be vannak táblázva: ma kondi, holnap barinőzés, aztán megint kondi, aztán tali egy sráccal... Szóval azt se tudom, hova kapjak, de nem bánom, hogy ilyen mozgalmasan alakul most az életem. :) És a legjobbat még nem is mondtam: pénteken méredzkedtem és nem találjátok ki, hány kg vagyok! Oké tudom, még nem volt itt az ideje, de kíváncsi voltam. :$ Szóval a mérleg 79,3 kg-t mutatott alattam, ami azt jelenti, hogy végre sikerült lemennem 80 kg alá és a fogyókúra kezdete óta több, mint 8 kg-t fogytam! Azt hiszem, ez elég nagy teljesítmény. :) A barátnőm, Évi meg is dicsért és elismerését fejezte ki, hogy milyen ügyi vagyok! Jaj, úgy szeretem! :) Na a lényeg, hogy továbbra is így folytatom tovább, mert tudom, hogy a kemény munkának megvan az eredménye. Én is érzem a kisebb nadrágomon, hogy egyre jobb rám és egyre jobban áll. Persze még nagyon sokat kell dolgoznom, hogy elérjem a kívánt alakot és bombaformám legyen, de a legjobb úton haladok és ettől tök jól érzem magam! Remélem, Ti is hasonló eredményekkel büszkélkedtek és hasonlóan jól alakul az életetek! A sikeres recept: önbizalom és kitartás! Ha ez megvan, bármit elérhettek és azt senki nem veheti el tőletek!  

2012. november 22., csütörtök

Közeledik a hétvége!

Sziasztok Kedves Olvasók! :) Szeretnélek emlékeztetni Titeket egy fontos dátumra, amiről tegnap megfeledkeztem: tegnap volt 1 hónapja, hogy elindítottam ezt a kis blogot, hogy megkönnyítsük egymás életét és jobb hangulatban menjen a fogyás. És ez idő alatt már rengetegen elolvastátok a bejegyzéseimet, amit nagyon szépen köszönök, hiszen Nélkületek nem biztos, hogy eljutottam volna idáig. Sokat számít a támogatásotok és a biztatásotok. Nemsokára pedig elérkezik a fogyókúra 2. hófordulója, pontosabban az életmódváltásom 2. hófordulója. Nagyon látványos már az eredmény, én is észrevettem és többen megjegyezték már, de persze ez nem azt jelenti, hogy most megállok és lazítok. Sőt, ez csak tovább motivál, hogy igenis csináljam, mert a kitartó és kemény munkának meglesz az eredménye! És Nektek is ezt tudom tanácsolni! Remélem, a Ti hetetek és napotok is olyan csodásan alakul, mint az enyém. Bár előrebocsátom, hogy holnap nem biztos, hogy tudok írni ide, mert fennalszom Budapesten, az egyik munkatársamnál. Ennek oka az, hogy szombaton a cég szervezett egy csapatépítő tréninget a dolgozók számára, hogy jobban megismerjük egymást és kicsit művelődjünk egy kicsit. Hollókőre utazunk és ott különböző feladatokat kell majd megoldanunk, elköltünk egy finom ebédet és iszunk egy kis bort, pálinkát. :) Néha kell ilyen kis lazulós nap is. Persze ez nem azt jelenti, hogy a diétát és a fogyókúrát felfüggesztem szombatra és teletömöm magam a finomabbnál finomabb fogásokkal, csak módjával fogok csipegetni és természetesen a mozgásról sem mondok le. Viszont a mai napon megint nem jutottam el a kondiba, mert ismételten későn értem haza. De! Ez nem jelentette azt, hogy nincs mozgás! Mindenre lehet kifogást találni, de ha valamit igazán akarunk, akkor azt meg tudjuk valósítani. Tehát miután hazaértem a munkából, megvacsoráztam és pihentem egy kicsit, már rá is ugrottam a taposóra és keményen nyomtam. :) De akkor nézzük is, mit ettem ma:
Reggeli: Abonett sandwich
Tízórai: Müzliszelet (hozzáadott cukor nélkül)
Ebéd: ez sajnos kimaradt :$
Uzsi: 1 db narancs
Vacsi: Székelykáposzta (csirkehúsból)
A folyadékbevitel ma is kiemelkedő volt, lassan megközelítem a 2 litert, szóval ez most nagyon jól alakul. És hogy ma mit mozogtam? Azt is rögtön leírom:
- kb. 33 perc taposózás (300 kcal elégetésének felel meg)
- 100 db hasprés
- 50 - 50 db lábemelés (külső combra és farizomra)
- 200 db Leg Magic
Eléggé megizzasztottak ezek a feladatok, de nem baj, ez a lényeg. :) Várom már a szombatot és kíváncsi vagyok, mi lesz, remélem, a mi csapatunk nyer! :) És nemsokára karácsonyi céges buli, addigra nagyon jól kell kinéznem! :) Közeledik a méredzkedés napja is... Szóval van itt mit várni! :) És akkor a karácsonyról még nem is beszéltem! :) Kitartást addig is és ne adjátok fel! :) 

2012. november 21., szerda

Újra itt :)

Sziasztok! Bocsánat, amiért már megint nem jelentkeztem tegnap, csak ahogy említettem hétfőn is, találkoztam egy ismerősömmel és későn értem haza. Hullafáradt voltam és alig volt jártányi erőm. De most ismét itt vagyok. :) Szóval a tegnapi napom nagyon jó volt, tök jó kedvű lettem azután, hogy találkoztam a barátnőmmel, akivel alaposan kibeszéltük magunkat és jól elvoltunk. Néha kellenek ilyen lazítós napok is. :) Az elmúlt napokban viszont rengeteg volt a munkám, így ott is helyt kellett állni, mert a főnök szeme már szikrákat szórt, mivel eléggé el vagyunk maradva... :S De hát nem mi tehetünk róla, mert vagy lefagy a rendszer és amiatt nem tudunk dolgozni vagy más közbejön... Szóval mi próbálkozunk. Tegnap így sajnos kimaradt a mozgás a napomból, de ma igyekeztem pótolni. A tegnapi napom egyébként folyadékból nem volt olyan vészes, megközelítőleg 1 - 1,5 l-t fogyaszthattam. A mai nap viszont kicsit elmaradt az ivászatban. :S A tegnapi energiabevitelem szintén megmaradt a napi megszokott 500-600 kcal környékén, de kezdek megijedni, hogy tönkre fog menni a gyomrom, mert eléggé összeszűkült. Már egy kis adag ételt sem tudok megenni a nélkül, hogy utána ne érezném magam rosszul. Annyira eltelít és olyankor hányingert okoz, hogy az már kellemetlen. :S A tegnapi étrendem így alakult:
Reggeli: Kakós Jóreggelt!
Ebéd: Rakott brokkoli
Vacsora: 1 db alma
Tudom, ez nem valami sok és most a fejeteket fogjátok, de egyszerűen nem kívántam több ételt. Ma már valamivel jobb volt, de azért ma sem estem túlzásokba. :S Az e napi kajám így nézett ki:
Reggeli: 1 csomag Joghurtos Jóreggelt! szendvics
Ebéd: Párolt jázmin rizs csirkemellel (csak kis adag)
Vacsora: 1 Abonett sandwich
És amiben a mai nap különbözött, hogy végre be tudtam iktatni egy kis mozgást. Sajnos nem kondiban, csak itthon, de az is elég alaposan megizzasztott. Viszont holnap már mindenképp szeretnék eljutni a kondiba, mert nagyon hiányzik az intenzív mozgás! De hogy ma mit is csináltam:
- kb. 30 perc taposás (300 kcal elégetésének felel meg)
- 100 db hasprés
- 200 Leg Magic
Nézzetek utána a Leg Magic-nek, szerintem az is egy hasznos kis comb és popóformáló szerkentyű! :) De most megyek is, mert nem vágyom másra, mint hogy ágyba bújjak. Ja és egyre többen megjegyzik, hogy fogytam, ami nagyon jól esik! :) Kitartás Nektek is és ne adjátok fel! Elérhetjük, amit elterveztünk, csak bíznunk kell magunkban!

2012. november 19., hétfő

Elnézésteket kérem :)

Sziasztok! Ahogy a címben is írtam, elnézést kérek, amiért ilyen sokáig nem jelentkeztem és nem adtam magamról életjelet. Vasárnap nem történt semmi említésre méltó, ezért úgy gondoltam, pihentetem a blogot egy napig. De ma már újra beindult az élet, edzettem is és persze a táplálkozásomra is figyeltem. A folyadékbevitelemet is sikerül az optimális mértéken tartani az utóbbi napokban, aminek nagyon örülök. Bár ma nem a kondiban voltam edzeni, hanem csak itthon, de az is éppen eléggé megizzasztott. Ráadásul ma olyan korán kellett kelni, mert hétfő volt és ez azt jelenti, hogy kezdődik a munka. 6kor csörgött az ébresztőm és meglepően jól és hamar ki tudtam magam imádkozni az ágyból. Aztán egy gyors készülődés után már indultam is a buszra. A munkában pedig ismét a vidámságé és persze a fontos feladatoké volt a főszerep, így jó hanglatban telt el a bent töltött 5 óra. Közben nem feledkeztem meg az evésről és az ivásról sem, szóval ez a nap kiegyensúlyozott volt, ha leszámítom azt, hogy a főnököm Svájcban járt és hozott csokit a munkatársaknak. Illetlenség lett volna visszautasítani, így egy kicsit én is megkóstoltam. De annyira elszoktam már tőle, hogy azt hittem, vissza is jön egyből. Annyira édes és tömény volt, nem esett jól. Szóval ennyit a mai bűnözésemről. Holnap pedig találkozom egy ismerősömmel, szóval csak későn fogok hazaérni, de azért igyekszem nem megfeledkezni a blogról és írok Nektek! De mielőtt elbúcsúznék, természetesen leírnám a mai edzést és az ételbevitelt:
Reggeli: 1 csomag kakaós Jóreggelt! keksz
Ebéd: 1 pohár bodzás Activia
Vacsora: 1 tányér húsleves
A folyadék megközelítőleg elérte a 2 litert, szóval tök büszke vagyok magamra! :) A moszgás pedig a következőképpen nézett ki:
- kb. 25 perc taposózás (250 kcal elégetésének felel meg)
- 100 db hasprés
- 50 - 50 db lábemelés (külső combra és farizomra)
És holnap ismét irány a munka valamint tali az ismerősömmel. Legyen Nektek is szép napotok és vigyázzatok magatokra! Ne adjátok fel, lesz eredménye a kemény munkának!

2012. november 17., szombat

Hétvégi pihi :)

Sziasztok! :) Örömmel jelenthetem, hogy átléptük a 400-as látogatói határt, aminek nagyon örülök. Boldog vagyok, hogy ennyien nyomon követitek a sorsom alakulását vagy éppen erőt merítetek a történetemből. Remélem, sikerül is elég energiát adnom Nektek, amivel közelebb juttok a kitűzött célotokhoz és könnyebben elérhetitek azt. De egyet ne feledjetek: csak Rajtatok múlik, hogy mit értek el. Hiszen más nem tud lefogyni helyettetek, más nem fog nemet mondani, más nem fog elintézni semmit, csakis Ti! Legyetek erősek, higgyétek el, hogy megéri, meglesz az eredménye. Csak türelmesen ki kell várni, mert a pluszkilók sem egyik napról a másikra rakódtak ránk, hanem hetek, hónapok, sőt évek alatt. Ha ezt elfogadtuk, akkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy a ledolgozásukhoz is legalább ennyi idő szükségeltetik. De ha nem adjuk fel a célunkat és kitartunk, akkor egy sokkal egészségesebb és kiegyensúlyozottabb élet vár ránk. Én már most is tök boldognak érzem magam, pedig még csak 6 kg-t adtam le. Mi lesz, ha már közel leszek a célhoz? Persze jólesően bezsebelem majd a pasik tekintetét, de a legfontosabb az, hogy magadnak megfelelj és ne másoknak akarj tetszeni, hanem elsősorban magadnak! Helyezd magad mindenki elé, mert így lehet csak a világban érvényesülni. Persze nem azt mondom, hogy gázoljatok át mindenkin annak érdekében, hogy elérjétek a kívánt eredményt, de fontos tudni, hogy csak magadra számíthatsz és ha ezt tudod, akkor Te vagy a leggazdagabb a világon. Na elég a kissé kusza blabla-ból, tudnám még itt órákig koptatni a számat, vagyis a klaviatúrát, de inkább a lényegi dolgokról beszélnék. :) Szóval ma végre kialudhattam magamat, ami annyira jól esett... És várakozva ébredtem, mert ma végre mentem mozizni, hogy megnézzem a záróakkordját egy nagy kedvencemnek, az Alkonyat-sorozatnak. Sokak szerint nyálas és nem jó, nekem mégis tetszik. Bár szingliként nem volt jó végigülni a szerelmes jelenteket, azért nagyon tetszett, csak kicsit szomorú is vagyok, mert ez volt az utolsó rész és most már nem lesz mit várni. Viszont a legjobbat még nem is mondtam, ez volt a nap meglepetése számomra!!! :D Mielőtt elindultunk volna a moziba, leültem a géphez kicsit, beszélni tesómmal. Nem fogjátok elhinni, ki lépett be hozzám! Természetesen a volt barátom. Csak meg akarta kérdezni, hogy vagyok. Nagyon furcsállottam és őszintén bevallom, meglettem volna e nélkül a beszélgetés nélkül, mert kicsit kínosan éreztem magam. Próbáltam poénkodni vagy jó kedvűnek tűnni, de ő meg olyan fura volt. Biztos azért, hogy ne tápláljak reményeket. Csak akkor nem értem, miért lépett be. Ha eddig békén tudott hagyni, akkor most miért nem? Én nem kerestem... Na mindegy. Igyekszem nem foglalkozni vele, csak most befészkelte magát egy gondolat a fejembe, hogy mi lenne, ha... De tudom, hogy úgysem akar már semmit és nekem sem kéne megbocsájtanom neki, mert sok szenvedést okozott és csak magamnak köszönhetem (na és persze a Ti támogatásotoknak), hogy ilyen hamar és "könnyen" fel tudtam állni a padlóról. Szóval ez történt ma. Meglepetés és jó film egymás után. Ma nem volt időm mozogni a mozi miatt, de talán az étrendemet elnézve nem is olyan nagy baj. Lássuk, miből állt a mai táplálékom:
Reggeli: 1 pohár csokis Update1-es puding
Ebéd: Cézár saláta
Vacsi: 1 karalábé
A folyadékbevitelem ma kiemelkedően magas volt, szerintem már a 2 l-t is átléptem, nem tudom, mikor volt utoljára erre precedens. Jó lenne ezt tartani. Meg jó lenne holnap kicsit mozogni, még ha csak itthon is. Feltöltök egy képet, ami ma készült, ezen lemérhetitek a fogyásom mértékét és persze a szakdolimmal és pózolnom kellett! :P Kitartást Nektek, legyetek jók! :)

2012. november 16., péntek

Péntek, az én napom...

Sziasztok! :) Végre elérkezett a várva várt péntek, ami a hét végét jelenti a munkában, iskolában. Mit is várunk ennél jobban? Hát, van egy-két tippem, de ez most nem az az oldal. :D Szóval, alig vártam már, hogy végre elérkezzen ez a nap, mert ez azt jelenti, hogy holnap megyek megnézni Anyukámmal és az egyik munkatársával az Alkonyat zárórészét, a Hajnalhasadás II.-t. Nagyon izgatott vagyok már, bár én kissé elfogult vagyok a filmmel és a könyvvel szemben, nem tudok rájuk rosszat mondani. A mai napom pedig tök jó volt, megint annyit nevettem, mint valami idióta kis fruska. Találkoztam a volt csoporttársammal, akivel egy szobában laktam a koliban fél évig. Annyi közös élményt éltünk át ez idő alatt és mikor ezeket felidéztük, könnyesre nevettük magunkat. Közben beszélgettünk, elmeséltük egymásnak, mi történt a másikkal és ebédeltünk egy jót. A munkában viszonylag tűrhető volt a munka, ha nem is lettünk mindennel kész, de igyekeztünk behozni a lemaradást. Most pedig itthon vagyok és pihenek, mert nemrég értem haza, szóval ma nem voltam kondiban, pihenőnapot rendeltem magamnak. Egyébként - remélem, nem csak bebeszélem magamnak - mintha már a kisebb gatyámon is érezném, hogy itt-ott nagy rám! Ez annyira jó! Remélem, nem áll meg a fogyás. Bár ma megkaptam a tesómtól, hogy sovány vagyok (hát akkor ő még nem látott sovány nőt), de tény, hogy ahhoz képest, amilyen voltam, már látványos a változás, ezt már Judit is megjegyezte, akivel ma találkoztam. Tök kíváncsi vagyok, mikor derül ki a szakdogám eredménye... Annyira félek, hogy nem kapok rá jó jegyet. Minimum egy 4es kéne, de hát nagyon parázok... Mondjuk még tuti egy hónap, mire lesz valami eredmény, utána meg már az állam- és záróvizsga miatt görcsölhetek. :S Csak jussak már el odáig, hogy a kezemben fogom a diplomát! És akkor tuti másképp fogom már érezni magam, na és persze addigra már jól is fogok kinézni, ami nem azt jelenti, hogy felhagyok ezzel az életmóddal. Egyébként pont a napokban gondolkoztam rajta, hogy hogy tudtam korábban mozgás nélkül élni. De tényleg. Ez az egy dolog, amin nem szeretnék változtatni. Nyilván idővel az ételek terén kicsit engedékenyebb leszek magammal, de ez nem azt jelenti, hogy állandóan telezabálom magam, de nem maradok örökre 500-600 kcal környékén. De ha már így szóba jött az étkezés, leírnám, ma mit vettem magamhoz:
Reggeli: Abonett sandwich
Tízórai-ebéd: 1 pohár bodzás Activia, 3 szelet Abonett
Uzsi-vacsi: Csirkemelles tavaszi saláta (de csak a felét tudtam megenni)
Ami a folyadékomat illeti, nos, ismét nem sikerült túlzásba esnem, kb. 1 liternél járhatok, de még tervezek inni egy pohár tejet vagy teát. És a mai napot ennyivel le is tudom. Ne tűnik soknak, de már nem is tudnék enni, szóval nem rossz, hogy így összeszűkült a gyomrom. :) Remélem, a december 7.-i méredzkedés ismét meghozza majd a további kitartást, amiből amúgy is bőven van és nem lankad a lelkesedésem! :) A cél, hogy addig már 80 kg alatt legyek, ami szerintem meglesz, de nem akarom elkiabálni. Továbbra is szorgalmasan járok kondiba és figyelek az étkezésemre. Nektek is ezt tanácsolom, és akkor tuti bombanők leszünk tavaszra és nyárra, a pasik meg csak bámulhatnak! ;)

2012. november 15., csütörtök

Sziasztook! :)

Sziasztok Kedves hűséges Blogolvasóim! :) Ne haragudjatok rám, amiért tegnap nem jelentkeztem, de megvan a magyarázata. Nyugodjatok meg, nem történt semmi rossz, csupán kint aludtam a barátnőmnél, Évinél Baracson. Annyit nevettünk, hogy én már majdnem sírtam, de komolyan! Régen éreztem ilyen jól magam. Érdekes, hogy nekünk mindig sikerül valahogy annyit nevetnünk, hogy a végén már a könnyeink potyognak! És ennek úgy örülök, mert ez azt jelenti, hogy tényleg nagyon jó barátnők vagyunk, kellőképpen lököttek, de azért értelmesek is. :) Szóval előre meg volt beszélve, hogy kint alszok nála és beszélgetünk meg a szokásos: hülyéskedünk. Előtte azért elmentünk kondiba is, hogy alaposan kifárasszuk magunkat és még pihentebbek legyünk. Hát, azt hiszem ez sikerült, mert a hazautat végigvihogtuk és tuti, hogy olyan hülyének néztek minket, mint még soha, de nem érdekelt. :D Szóval a tegnapi kondiban is próbáltam ügyeskedni, az edzettségi szintemnek megfelelően teljesíteni, ami tegnap a következőket jelentette:
20 perc ellipszis trénes (250 kcal elégetésének felel meg)
fenék és combizmok erősítése
100 db hasprés
15 perc taposózás
A folyadékbevitelem kb. 1,5 l körül alakult és az étkezésemre is próbáltam figyelni, természetesen. Szerintem megmaradtam a megszokott 500-600 kcal szintjén. Kezdem teljesen megszokni ezt a szintet, ha valami tartalmasabbat eszem, két-három falat után már úgy érzem, eltelítődök. Képzeljétek, mit álmodtam: tésztát ettem, az pedig tudvalevő, hogy minden fogyókúrázó ellensége. És még álmomban is annyira bűntudatom volt és miután felébredtem, annyira örültem, hogy csak álmodtam! :D A mai napom pedig vidéken kezdődött, mivel Éviéknél aludtam ugye. Koránkelés, rohanás a buszra, ismételt röhögőgörcs és úgy néztem ki, mint egy zombi. Fizikai fájdalmat okozott volna, ha a Pesten tartó buszút alatt nem aludhatok. Mellém ült egy aranyos srác és nem tudom, hogy csak bebeszélem-e magamnak vagy már mindenkiben a potenciális jelöltet látom, de mintha kontaktust akart volna teremteni. Csakhogy én meg elaludtam, de olyan kegyetlen módon, hogy buszon még ilyen jót nem aludtam! :D Aztán mikor leszálltunk a buszról, olyan aranyosan elköszönt, szép napot kívánt meg minden... Kár, hogy nem volt magasabb... :P Na jó, elég a pasikból. Jaj képzeljétek, nem is mondtam: leadtam a szakdogámat! Tessék éljenezni és hullámozni! :D Már csak abban reménykedem, hogy jó jegyet kapok rá. De térjünk vissza a mai naphoz. Rengeteg munka volt és a gépem állandóan lefagyott, úgyhogy nem nagyon jutottam egyről a kettőre, de azért igyekeztem. Amennyit tudtam, annyit megcsináltam. Aztán fél 3kor indultam haza, mert várt a kondi!!! Nem jöttem haza, hanem egyből beugrottam és letudtam a mai adagomat. Főleg azért, mert szerintem legközelebb majd csak hétfőn tudok menni, az meg még elég messze van. Szóval a mai napi adagom nagyban hasonlított a tegnapihoz, de azért leírnám:
20 perc ellipszis tréner (kezdem megszeretni, mert igen alaposan megizzaszt) :P
comb és fenékizom erősítő gyakorlatok
100 db hasprés
30 perc gyors gyaloglás (250 kcal elégetésének felel meg)
A mai folyadékbevitelem most járhat a 1,5 l-nél megközelítőleg és szerintem ezt mindjárt megfejelem egy fél literes teával, szóval nagyon jó leszek ma. A kajám viszont szörnyen alakult, jó lenne, ha erre jobban tudnék figyelni a későbbiek során, ezt magamnak szánom figyelmeztetésnek. Ezt ettem ma:
Reggeli: Kakós győri édes Jóreggelt!
Ebéd: Joghurtos Győri édes Jóreggelt! szendvics
Vacsi: Abonett sadwich
Lássuk be, ez nem meríti ki a változatos táplálkozás fogalmát, de igyekszem holnap tudatosabban enni. Szóval ma lehet, hogy még az 500 kcal-t sem léptem át, főleg a kondival. Holnap találkozom a volt csoporttársammal elvileg, ha megint közbe nem jön valami, de remélem, végre nyélbe tudjuk ütni a találkát. Húú, nem is tudom, mit mondjak még. Talán csak annyit, hogy a következő méredzkedés várható időpontja december 7.-e, a karácsonyi céges buli napja. Remélem, addigra lemegyek 80 kg alá, én mindent meg fogok tenni ennek érdekében. Bár most egy kicsit megijedtem, hogy megáll a fogyás. Félek, hogy akkor elkedvetlenedek és olyan érzések környékeznek majd meg, hogy feladom. De nem teszem meg, akkor lesz a leginkább szükségem a támogatásokra! Még van rajtam kb. 20 kg-nyi felesleg, de már így is sokkal könnyebbnek és lazábbnak érzem magam. Az meg külön öröm, hogy a régi ruháim is szép lassan kezdenek feljönni rám. Kitartást Nektek és vigyázzatok magatokra! :)

2012. november 13., kedd

13.-a nem hozta meg a szerencséjét...

Sziasztok! Borzasztó nap áll mögöttem, úgyhogy lehet, hogy ez egy extra rövid bejegyzés lesz, mert szeretném minél hamarabb elfelejteni. Kezdődött azzal, hogy még mindig nem tudtam napirendre térni a felett, hogy minden reményem szertefoszlott és ilyen kegyetlenül összetörték a szívemet. Bocsánat, ha sajnáltatásnak hangzik, de megbeszéltük, hogy mindent leírok. Szóval a munkában is tök némán dolgoztunk, ráadásul a munka is rengeteg volt. A volt szobatársam is lemondta a találkozót, mert kicsit visszaesett a betegségbe, amiből már éppen jött ki. Legalább el tudok menni kondiba - gondoltam magamban, és tényleg úgy is terveztem a napomat, hogy miután hazaértem, ellátogatok ismét edzeni. Igen ám, de amint elhagytam a munkahelyemet, szerencsétlenség ért szerencsétlenség után. :S A hazafelé tartó buszon mellém ült egy iszonyúan büdös és visszataszító alak, aki megpróbált jó fej lenni és beszélgetésbe elegyedni, de nekem olyan szinten nem volt kedvem a társalgáshoz, hogy kicsit bunkó módon hárítottam. De nem érdekelt, mert tényleg az kerülgetett, hogy ordítsak egy hatalmasat, annyira rosszul éreztem magam. Szerencsére vette az adást és elaludt, majd én is elaludtam, mert nagyon fáradt voltam. Amikor beért a busz a városba, nem állt le, újrakezdte. Már egy fokkal közlékenyebb voltam, de az aktív kontaktust még mindig kerültem vele. Alig vártam, hogy leszállhassak végre és megszabaduljak az áporodott bűztől, de még sokáig ott terjengett a szag az orromban... Majdnem elhánytam magam. :S És ekkor következett be a legnagyobb "tragédia": valamilyen véletlen folytán kieshetett az egyik fülbevaló a fülemből (a kedvencem, amit mellesleg a volt barátomtól kaptam) és leesett a földre az úttesten. Nem hajoltam le, hogy megnézzem, mi az, különben elcsaptak volna az autók, hanem gyorsan átsiettem a másik oldalra. Ott vettem csak észre, hogy az egyik fele hiányzik. Annyira rosszul érintett, hogy alig tudtam visszafojtani a könnyeimet, amiknek itthon aztán szabad utat engedtem. Egy jelnek aposztrofáltam ezt az egészet, hogy tényleg el kell felejtenem őt és az égiek is így akarják a tudtomra adni. De annyi minden emlékeztet rá... Zenék, képek, utcák, helyek... Nem tudom kitörölni őt az emlékeimből egyik napról a másikra! Szóval nem mentem ma kondiba, pedig biztosan jól esett volna, ha kimozgom magamból a felgyülemlett feszültséget, de holnap már nem állíthat meg semmi és ismét eljön velem a barátnőm, Évi. Olyan jó, hogy meghallgat és nem mondja, hogy: "Ne beszélj már állandóan arról a ...!" Pedig most neki is van bőven mesélni valója, hiszen szerelmes és örülök, hogy boldog, mert már megérdemelte. :) Remélem, nekem is eljön majd egyszer ez az időszak az életemben. De megfogadtam, hogy nem hajkurászom a boldogságot, mert akkor menekülni fog előlem. Majd minden akkor történik, amikor meg kell történnie, bár azt vallom, hogy nincsenek véletlenek. És természetesen - hogy a Queen egyik híres dalával éljek - a show-nak folytatódnia kell. Nem adom fel a fogyókúrát, mert már nagyon szép eredményt értem el. Akkor miért most futamodjak meg? Épp ellenkezőleg, ez inkább erőt ad. Leírnám, ma mit ettem:
Reggeli: Abonett sandwich
Ebéd: Abonett sandwich
Vacsora: 1 tányér karfiolleves
A folyadékbevitelt még igyekszem növelni, amennyire tudom, de megpróbálok jobban figyelni rá. Holnap kint alszom Évinél, várom már nagyon. Szóval, ha holnap nem jelentkeznék, akkor annak ez az oka. De jók legyetek és vigyázzatok magatokra. Ne adjátok fel, elérhetitek a célotokat!  

2012. november 12., hétfő

Beléptünk a negyedik hétbe! :)

Sziasztok! Ismét eltelt egy nap, ismét beköszöntött egy új hét. És én újra írok Nektek, hogy kiöntsem a szívemet. Nagyon jól esik, hogy meghallgattok és erőt adtok nekem. Szükségem is van rá, különösképpen most, mert - ahogy már írtam - nagyon nehéz idők jönnek... Képes vagyok olyan érzelmi hullámvölgyekbe kerülni, hogy az egyik pillanatban még úgy érzem, szárnyalok, a másik pillanatban viszont legszívesebben meghalnék... Tudom, nem szabad depressziósnak lennem és igyekszem nem rossz dolgokra koncentrálni, de ilyenkor nagyon nehéz. Minden titkos reményem szertefoszlott ma azzal, hogy a volt barátom levette Facebook-ról a közös képeinket. Tudom, már másfél hónapja szakítottunk, de bennem az tartotta a lelket, hogy azok a képek még fent voltak. Így már semmi esély arra, hogy egyszer valaha is újra egy pár alkossunk. Persze joggal kérdezitek, hogy mit akarok még tőle, miután olyan csúnyán bánt velem és ilyen kegyetlenül megbántott? Igazatok van, teljes mértékben. Kívülállóként én is ugyanezt mondanám magamnak, de benne lenni a szituációban teljesen más. Olyan dolgokat éltem meg mellette, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. És nagyon félek, hogy többé már nem leszek olyan boldog. Tovább kell lépnem, el kell felejtenem. Csak annyira nehéz... Úgy érzem, egy darabig most nem vágyom senkire, tényleg jó lenne, ha csak magammal foglalkozhatnék és megemészthetném ezt az egészet. Rengeteg tapasztalatot nyertem ebből az egészből és abban biztos vagyok, hogy legközelebb nem fogom hagyni, hogy így bánjanak velem. Tudom, hogy a következő nagy megrázkódtatás akkor fog érni, amikor kiírja az adatlapjára, hogy kapcsolatban van valakivel és akkor nagyon meg fogok zuhanni. De sajnálom, ha ilyen könnyen túllépett és remélem, egy nap, ha már megért rá, rájön, hogy mekkora hibát követett el azzal, hogy csak úgy kidobott. És nagyon remélem, hogy elég erős tudok maradni akkor, hogy ugyanolyan közönnyel és kegyetlenséggel mondjam neki, hogy elkéstél. Ez most nagyon keményen hangzik, tudom, de az érzelmekkel nem szabad játszani és úgy érzem, ő megtette. Tudom, hogy normális, ha most ezt gondolom, mert nagyon friss a dolog. De az is lehet, hogy ő egyáltalán nem szenved (sőt ez inkább biztos) és végre örül, hogy megszabadult tőlem és soha esze ágában sincs megbánni ezt az egészet. Remélem, én addigra már boldogan fogok élni. Ha a kitartásomon múlik, ami a fogyást illeti, akkor boldog leszek. Nem fogom feladni és tudom, hogy nem is szabad, mert nagyon nagy dolog, amit már véghez vittem és ez még csak az eleje. Ma is a kondiban azt mondták, edzett vagyok és megdicsérték, milyen jól bírom, az ellipszis trénert, ami nagyon jól esett. :) És én is tapasztaltam, hogy egyre jobb az állóképességem, aminek nagyon örülök. És lelki szemeim előtt láttam már, hogy milyen jól fogok kinézni egy-egy merészebb ruhában a tavasszal vagy a nyáron. Semmi és senki nem tántoríthat el! Ma a kondiban és hazafelé kb. 550-600 kcal-t égettem el, ami szerintem elég jó eredmény és ebben nincsenek benne az erősítő gyakorlatok. Szóval viszonylag jól teljesítettem ma. Holnap sajnos nem tudok menni, mert találkozom a régi szobatársammal, akivel már jó ideje nem beszéltem. De az evésre persze nagyon figyelek. Leírom, hogy ma mit ettem:
Reggeli: Abonett sandwich
Ebéd: 1 pohár vaníliás Update1-es puding
Uzsi: 1 db alma
Vacsi: 1 tányér karfiolleves
A folyadékbevitelem megközelítőleg 1,5 l környékén járhat, de még igyekszem inni. Nem vágyom semmi másra csak arra, hogy megfürödjek, bebújjak az ágyba és végre elfelejtsek minden rosszat. Kitartást Nektek, együtt sikerülni fog!

2012. november 11., vasárnap

A harmadik végére értünk :)

Sziasztok! Elérkezett a mai nap is, pontosan 3 hete indítottam útjára ezt a kis blogot. A mai napig már több mint 350-en tekintették meg, olvasták el vagy merítettek belőle egy kis erőt, energiát. Remélem, mindenki sikerrel veszi az akadályokat, amik elé gördülnek és nem adja fel, nem futamodik meg és hajt kitartóan azért, hogy elérje a kitűzött célt. Én ezt teszem. Próbálok új ember lenni, ami nagyon nehéz, de mivel ezen csak én tudok változtatni, ezért nekem meg kell megtennem a legnehezebb első lépéseket. Nagyon nehéz időszak jön az életemben, hiszen még rengeteget kell fogynom, legalább 20 kg-t, de annak is örülnék, ha 60 kg alatt lenne a súlyom, mert a magasságomhoz az ideális. Na de tudom, hogy megvan hozzá a kitartásom, szóval elérhetem ezt az álmot. Igaz, hogy hosszú út vezet odáig és nehéz lesz, de meg tudom csinálni, sikerülni fog. Képzeljétek, ma érkezett haza Anyukám a háromhetes skóciai kirándulásából és kimentem elé a reptérre. Nem fogjátok elhinni, de nem ismert meg! Az első mondata pedig ez volt hozzám: "Te rengeteget fogytál!" Annyira jól estek a szavai, hogy nem tudom szavakba önteni. És ez még csak 6 kg volt, még nem is vagyok 80 kg alatt, de már ez is nagyon látványos. Szóval ez nagyon megmelengette a lelkemet. :) Viszont a volt barátom miatt ma megint szomorkodtam és kicsit el is pityeredtem... :S Nem tudom, mikor fogok túllépni rajta... Tudom, hogy ebben én is hibás vagyok, mert folyton nézegetem az adatlapját, de... Ti is voltatok ilyen cipőben, pontosan tudjátok, mit érzek. Szükségem van még rengeteg időre, hogy ezt kiheverjem. Ami igazán rosszul esik, hogy ő ezen ilyen gyorsan túllépett, ahogy már írtam korábban. De igyekszem nem rá gondolni, hanem a sikeres fogyókúrára és arra, hogy milyen bombanő leszek majd tavaszra. :) Olyan szűk rucikat fogok felvenni, olyan dögös leszek, hogy a volt barátom majd csak leshet! :P Ma sajnos nem volt alkalmam mozogni, mert kevés időm volt és indultam Anyukámért a reptérre, de az étkezésre természetesen ügyeltem. Leírnám, hogyan alakult az étrendem:
Reggeli: nem volt :S
Ebéd: 2 pár virsli
Uzsi: 1 pohár vaníliás Update puding
Vacsi: Abonett sandwich
Szerintem ma sikerült 500-600 kcal körül maradnom és bízom benne, hogy a továbbiakban sem megyek majd ezen értékek fölé. Viszont a mai folyadékbevitelem nagyon kevés volt, de holnap igyekszem pótolni. Sőt, holnap ellátogatok a kondiba is, mert már régen voltam és eléggé hiányzik. Meg tudom, hogy utána sokkal jobban fogom magam érezni! :) Addig is jók legyetek és kitartás!

2012. november 10., szombat

Elnézést a késésért! :)

Sziasztok! Bocsánat, hogy nem jelentkeztem két napig, csak annyira káoszos volt körülöttem minden... Húúú, annyi mesélni valóm van, ami ebben a két napban történt, nem is tudom, hol kezdjem. Most nem bocsátkozom napirend leírásba és részletes tápláléktervbe és edzésprogramba, hiszen mindent ugyanúgy csinálok, ahogyan azt már megszoktátok. Szóval a csütörtöki napomon rengeteg volt a munka, este fél 9re estem haza. :S És aznap történt velem egy sokkoló dolog is: azt hiszem, láttam a volt barátomat a metrón egy másik lánnyal. Vidámak voltak és nagyon boldognak tűntek, elnevetgéltek, szóval mint akik között alakul valami. Eléggé rosszul esett, de tudom, hogy ez is a továbblépés része, csak nagyon megérintette a lelkemet. Ha belegondolok, hogy pár hónapja még velem volt ilyen felszabadult és vidám, akkor vérzik a szívem... De nem sírtam el magam, amiért büszke vagyok magamra. Aztán pénteken végre elvittem beköttetni a szakdolgozatomat, ahol volt egy olyan aranyos és jóképű srác, hogy azt hittem, megeszem. El is döntöttem magamban, hogy nekem ő kell. :D Lehet, hogy a szimpátia kölcsönös volt, mert folyton mosolygott rám és tényleg nagyon aranyos volt. Bár gondolom eladóként ez a dolga. De azért jó lenne, ha elhívna randira, mert annyira kis cuki a fejformája...:P Na jó, befejeztem, remélem, hétfőn újra látom. A lényeg, hogy akkor megyek a bekötött szakdolgozatokért, amiktől minél előbb szeretnék megszabadulni, olyan értelemben, hogy minél előbb igyekszem majd leadni. Remélem, összejön és nem ütközöm semmilyen nehézségbe. :) Amit említettem nektek, hogy pénteken találkozom egy sráccal, akivel már hetek óta beszélek és kb. mindenről órákig tudunk dumálni, nos megtörtént. :) Őszintén megvallva elég furán éreztem magam, mert elszoktam a randizástól és izgultam, illetve zavart egy picit, hogy Peti (a srác) nem volt olyan talpraesett vagy határozott, mint Tudjukki, és közösen kellett kitalálnunk, hova is menjünk. Szeretem, ha egy férfi határozott és tud irányítani. Félreértés ne essék, nem minden esetben és ez nem azt jelenti, hogy azt akarom, hogy irányítsanak. Csak jó, ha ismer pár helyet és vannak ötletei. És perse az sem utolsó szempont, ha ismeri a várost. Nem nagyon tudtam leszűrni, hogy tetszettem-e neki vagy sem, de aztán arra jutottam, hogy igen, mert - egyrészt végig tágak voltak a pupillái, ami tudjuk, minek a jele, másrészt zavarban volt - amint hazaértem, rögtön rám írt. :) És felvetette egy újabb találkozó lehetőséget. Persze én nem zárkózom el semmi elől, csak kicsit furán érzem magam. Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e ilyen hirtelen... Bár a volt barátom is ezt csinálja, de hát a különbség köztünk annyi, hogy míg én szerelmes volta belé, addig ő sosem szeretett igazán. Na mindegy, ne is beszéljünk erről. A másik nagyszerű hír, amit meg akartam osztani Veletek, hogy rászántam magam és végre ráálltam a mérlegre. Nem akartam már húzni az időt hétfőig és engem is meglepett az eredmény. Október 1.-je óta csinálom a fogyókúrát. Akkor 87,9 kg voltam, egy héttel később pedig 85,7 kg. Most pénteken, vagyis november 9.-én a mérleg 81,9 kg-t mutatott. Ami összességében véve 6 kg mínuszt jelent. Nagyon örülök az eredménynek, mert ez felülmúlta a várakozásaimat. Még pár kg és elérem a 80 alatti súlyt. De még nagyon az elején vagyok. Természetesen mindent a megszokott módon folytatok, az étkezésen sem fogok változtatni és a mozgást is igyekszem minél többször beiktatni a napjaimba. Végülis nem egészen másfél hónap alatt 6 kg-t fogyni szép és reális teljesítmény és ez még inkább megerősít abban, hogy ne adjam fel és tartsak ki, mert igenis elérhetem a célom! És Nektek is ezt tanácsolom és ajánlom. Ha nekem sikerül, akkor Nektek is menni fog!
Tegnap megint itt aludt Évi, a barátnőm és megnéztük a Bridget Jones naplójának 2. részét, amin szintén jókat derültünk és sokat beszélgettünk. Csak ma ismét szólított a munka, de sajnos lesz még pár dolgos szombat az évben... :S A mai napon így alakult az étkezésem, csak hogy valami lényegesről is beszéljek:
Reggeli: Abonett sandwich
Ebéd: 1 pohár Update1-es csokis puding
Uzsi: Csokis Jóreggelt! (30%-kal kevesebb cukorral)
Vacsi: Cézár saláta
A folyadékbevitelt igyekszem növelni, eddig megközelítőleg 1 l alatt járhatok picivel, de még koránt sincs vége a napnak. Illetve ma már az edzést sem szeretném kihagyni. Arra gondoltam, hogy a szokásos programok mellett előveszem a régi jó kis Leg Magic-et, mert ahogy a nevében is benne van, nagy barátja a lábnak, szóval nem árthat, ha azt is el kezdem használni. Holnap pedig hazaérkezik Anyukám a hosszú kirándulásból, aminek nagyon örülök, mert így kicsit több időm lesz, nem kell nekem a főzéssel bíbelődni. :P Holnap ismét jelentkezem, addig legyetek jók és edzésre fel! Kitartás! :)

2012. november 7., szerda

Átléptük a 300-as határt! :)

Sziasztok! :) Mint ahogy megszoktátok, ma is, mint minden nap írok Nektek azért, hogy egy kicsit könnyítsek a lelkemen és kiöntsem a szívemet. Annyira nehéz napok várnak most rám... Tudom, korábban azt írtam, hogy nagyon jól érzem magam, ami a fogyókúra miatt igaz is, és tényleg sokkal több önbizalmam van, mint régen volt. De egyszerűen azt sem tudom kiverni a fejemből, hogy épp mit csinálhat ő... Tudom, hogy még csak gondolnom sem kellene rá, mert nem érdemli meg, de nem tehetek arról, hogy még mindig szeretem... :S És ez nagyon rossz. Tudom, hogy sokan átestetek ezen és mindenki képes felállni a padlóról egy szakítás után. De képtelenség valakit kitépni a szívedből ennyire hirtelen. Úgy érzem magam, mint akit kidobtak egy száguldó autóból és szédülten támolygok az úton, keresve a helyes irányt és a megfelelő lépéseket. Persze igyekszem nem mutatni ezt a sebezhetőséget és már nem is sírok, csak annyira bántja az önbecsülésemet, hogy ennyire gyorsan képes volt túllépni rajtam. Tudom, nem bennem van a hiba és mindenkit lehet szeretni, de miért mindig velem történik ilyen? Az eddigi kapcsolataim, hát hogy is mondjam, nem voltak túl szerencsések, mert gyakorlatilag csak érzelmi sérültekkel hozott össze a sors. Nekem is változtatnom kell, de annyira elegem van már abból, hogy én mindig csak a "jó barát" kategória vagyok. Tényleg igaz, hogy aki neked kell, annak te sosem leszel elég jó, még ha belegebedsz is. Úristen, nagyon igazságtalannak érzem most az életet és nem sajnáltatni akarom magam, félreértés ne essék. Ami most nagyon kéne, az két jó nagy pofon, hogy ne ilyen "kis" problémákon keseregjek, hanem valós gondok miatt főjön a fejem. De azt szokták mondani, hogy minden embernek a saját problémája a legnagyobb. Tudom, hogy nem érdemes egy ilyen emberért sírni, de mit tegyek, ha ő volt az első jelentős személy az életemben? Sok mindent másképp látok már, de az érzéseimet nem tudom kiirtani a szívemből. És ha arra gondolok, hogy ő már miket művelt, akkor úgy érzem, mintha 10000 kést szúrnának belém és teljesen elgyengülök...
Bocsánat a depressziós kezdésért, csak most muszáj voltam ezt leírni, hiszen abban egyeztünk meg, hogy ez egy ilyen oldal lesz, mindent megosztunk egymással. Amúgy a mai napom a szokásos módon indult, ismét rengeteg volt a munka, alig győztem, nem is tudtam befejezni. Ma már jobban ügyeltem az ivásra, szerintem ma meglesz a 2 l körüli folyadék. Az étrendem pedig a következőkből állt:
Reggeli: Abonett sandwich
Tízórai: Müzliszelet
Ebéd: 1 cs szeletelt sonka és 2 szelet abonett
Uzsi: 1 db alma
Vacsi: 1 fél pohár Update1-es vaníliás puding
Úgy ítélem meg, hogy a mai tápanyagbevitel is 500-700 kcal között mozgott, főleg mivel edzettem is itthon kicsit. Az hasonlóképpen alakult, mint tegnap, de azért leírom azt is:
- kb. 27 perc taposás (250 kcal elégetésének felel meg)
- 100 db hasprés
- 50 - 50 db lábemelés (külső combra és farizomra)
Holnap megyek zumbára a barátnőimmel, remélem az egy kicsit elvonja a figyelmemet, illetve megint itt alszik Évi, a barátnőm. Annyira szeretnék már túl lenni ezen az egészen, felejteni és nyitott lenni és valaki olyat szeretni, aki tényleg megérdemli! Egy valamit biztos nem veszítek el: a hitemet és a lelkesedésemet, ami a fogyást illeti! Most csak erre kell koncentrálnom és minden mást kizárnom az életemből. Hátha úgy könnyebb lesz.  

2012. november 6., kedd

Ismét itt, újult erővel! :)

Sziasztok ismét! Újult erővel jelentkezem, hogy ma is megoszthassam az e napi tapasztalataimat és élményeimet Veletek. Nos, ahogyan azt eddig is megszokhattátok nem lesz sok változás, ami a napirendemet illeti. Viszont képzeljétek, ma már a régi nadrágomban voltam dolgozni és egyáltalán nem szorított, nem volt kényelmetlen! Szóval szerintem gyakrabban elő fog kerülni a szekrény mélyéről. :) Úgy néz ki, a szakdogám is sínen van, már tényleg csak a kötés van hátra, szóval minden oké. Egy valami viszont aggaszt kicsit, de erről majd később, előbb nézzük, hogyan alakult a mai napom. Tegnap - ahogy már említettem a korábbi bejegyzésben - ismét itt aludt nálam Évi, az egyik legjobb barátnőm és nagyon jól éreztük magunkat. Este levezetésként megnéztük a Bridget Jones naplóját, amit pont akkor kell megnéznie egy szingli lánynak, amikor darabokban hever a szíve és kicsit igazságtalannak érzi a helyzetét. Annyira szerethető figura Bridget Jones és mindenki olyan könnyen tud vele azonosulni, hogy az már-már hihetetlen. Aztán éjfél után bújtunk ágyba, de még sokáig nem jött álom a szemünkre, beszélgettünk, nevettünk. Őszintén megvallva, én nem aludtam valami jól, nem tudom, miért. Viszont az éjszaka kegyetlen gyorsasággal elrepült és alig hunytuk le a szemünket, már csörgött is az ébresztő. Hangos bosszankodások közepette kikeltünk az ágyból és készülődni kezdtünk, végül pedig elváltak útjaink, hiszen én Pestre indultam dolgozni, Évi pedig egy helyi általános iskolába, ahol tanítóként dolgozik. Olyan büszke vagyok rá, hogy ilyen okos barátnőm van! :) Bent a munka viszonylag hamar eltelt, csak iszonyú sok feladatom volt, alig volt időm szusszanni és enni, de nem bántam. Az egyik munkatársammal az amerikai elnökválasztás lázában égtünk és minden erőnkkel azon voltunk, hogy meggyőzzük a többieket, miért is kellene Obamának a helyén maradnia. De ez a jövő zenéje, holnap ilyenkor már okosabbak leszünk, annyi biztos. Most nem fél 3kor indultam el a munkából, ahogy azt megszokhattátok, hanem kicsit később, negyed 4 körül és vonattal jöttem. Évinek volt múlt hét pénteken egy olyan megjegyzése, hogy mióta fogyókúrázom és mióta írom ezt a blogot, azóta mintha sokkal könnyebbek és magabiztosabbak lennének a lépteim és a járásom. Megfigyeltem és tényleg. Gondolom, ez az önbizalomnak köszönhető, de még korántsem értem a kijelölt út végére és azt hiszem, sosem fogok, hiszen örök elégedetlen típus vagyok, de az mindenképpen jó jelnek tekinthető, ha már én is észre veszem ezeket az apróságokat magamon. Szóval ma vonattal jöttem haza és fél 6 után pár perccel már felfelé száguldottam a lépcsőn a lakásunkhoz. Amint hazaértem, rendeltem magamnak valami vacsorát, mert nagyon éhes voltam, jóformán alig ettem egész nap. De erről is szó lesz bővebben. Leültem a gép elé, beszélgettem a tesómmal, egy másik sráccal, akivel pénteken nagy valószínűséggel találkozom (ami miatt elég izgatott vagyok) és szép lassan beesteledett. És ezután ért a "hideg zuhany": a volt barátom feloldotta a letiltást g-talk-on, szóval most már látom, ha bejelentkezik és fent van, akár rá is írhatnék, amit nyilván nem fogok megtenni. A kérdés csak az, miért? Bennem egy elmélet született meg. Persze, egyrészt örülök neki, mert nagyon rosszul esett, hogy így elzárkózott. Viszont a másik, ami szerintem inkább lehetséges indok: túllépett rajtam, végleg sikerült elfelejtenie (ami valljuk be őszintén, úgy nem lehetett nehéz, hogy nem is szeretett soha igazán). Szerintem ehhez nagyban hozzájárult az, hogy csupa fiatal, 20 éves kis csitri lett az elmúlt napban az ismerőse, ami eléggé rosszul esett. Ki tudja, melyikkel alakult már ki köztük valami? Mindegy, ezen inkább nem is agyalok. Szóval ennyi a lényeg, ez érintett ma egy kicsit furán. De hogy ismét a lényegre térjek, amiért ez az oldal létre jött, lássuk, mit is ettem ma:
Reggeli: Abonett sandwich
Ebéd: 1 pohár epres Activia joghurt
Uzsi: 1 müzliszelet és 2 db mandarin
Vacsi: Cézár-saláta
A folyadékbevitelem ma megközelítőleg olyan 1 l körül járhatott, ami szörnyen kevés. Nem tudom, hogyan tudnám magam rávenni arra, hogy többet igyak... Mindegy, valahogy megpróbálom. A napi mozgásom pedig így alakult:
- kb. 27 perc taposózás (250 kcal elégetésének felel meg)
- 100 db hasprés
- 50 - 50 lábemelés (külső combra és farizomra)
Amúgy ma tényleg én is észrevettem, hogy már nagyon látványosan fogytam. Alig várom, hogy ezt a mérleg is alátámassza. Tudjátok, holnap kellett volna méredzkednem, de úgy döntöttem, várok hétfőig, mert éppen "ünnepnapokat" tartok és elfordulhat, hogy ilyenkor nem reális értéket mutat a mérleg, mert a szervezetünk ilyenkor visszatart bizonyos anyagokat, pl. vizet, stb. Szóval csakis akkor, ha már elmúlt és reggel, ruha nélkül. Az lesz a hiteles. Addig pedig kitartást Nektek, higgyétek el, hogy sikerülhet, mert én már látom, hogy tényleg van eredménye, ha komolyan vesszük! :)    

2012. november 5., hétfő

Új hét, új gondolatok :)

Sziasztok! :) Ismételten új hétbe kezdtünk, immáron a 3. közös hetünkbe léptünk együtt. Olyan jó ezt kimondani! :) Most csak gyorsan írok Nektek, mert ismét itt alszik a legjobb barátnőm, Évi, ezért kevés időm van. De nagyon hiányzott már az írás! :) A ma napom szokásosan telt, munkával és ma végre eljutottam kondiba is, ami nagyon jól esett. De erről kicsit később. Reggel, munkába menet találkoztam a buszon az egyik volt osztálytársammal, Nórával, akivel régi ismerősökként elbeszélgettük az utat, így nem telt unalmasan. A munkában szerencsére minden munkát meg tudtam csinálni, úgyhogy már nagyon vártam, hogy hazaérjek és barátnőzzek, majd kondizzak. :) Közben nem feledkeztem meg az evésről és az ivásról sem, lássuk is, miként alakult a mai étrend:
Reggeli: Abonett sandwich
Ebéd: 1 pohár epres Activia
Uzsi: 1 müzliszelet
Vacsi: 2 pár virsli
A folyadékbevitelem kb. a 1,5 és a 2 liter között mozog, ez már optimálisabb, mint az eddigi adagjaim. De aztán következett a kondi, lássuk, mi fért bele a mai edzésbe:
- 17 perc ellipszis (200 kcal elégetése)
- hátsó és elülső comb erősítése 5 kg-s súlyokkal
- külső és belső comb erősítése 25 kg-s súlyokkal
- 80 db hasprés
- kb. 24 perc gyors gyaloglás (200 kcal elégetése)
Szóval a mai napot elég jónak ítélem meg, azt kivéve, hogy egy kis érzelmi hullámvölgybe kerültem, de túl kell lendülnöm rajta és erősnek kell lennem! Erőt ad, hogy egyre többen mondják, hogy látszik a fogyás! Ez nagyon jól esik és köszönöm nekik, bár tudom, ez elsősorban az én érdemem. Továbbra is kitartó leszek és tudom, hogy elérem a kitűzött célt! :)

2012. november 4., vasárnap

Eltelt két hét! :)

Sziasztok! :) Mint az a bejegyzés címéből is kiderült, eltelt a második közösen töltött hetünk, ami szerintem elég szép időnek mondható. :) Igyekeztem mindig bejelentkezni Hozzátok és megosztani Veletek minden búmat-bánatomat illetve örömömet is. Azt hiszem, az utóbbiból volt több, aminek személy szerint nagyon örülök. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lennének még időnként borús gondolataim, de remélem, az idő nekem dolgozik. És persze az is rengeteg erőt ad, hogy ennyien támogattok és olvassátok ezt a kis internetes naplót. Nagyon jól esik, hogy ennyi energiát kapok Tőletek. De tudom, hogy a kisugárzásom, a viselkedésem megváltozása csakis az én érdemem. És ebben nagy szerepe van annak, hogy el kezdtem mozogni és másként tekinteni a hétköznapi dolgokra. Már annyi mindent másképp csinálnék és tudom, hogy másképp is fogok csinálni, ha úgy adódik, mert rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb az elmúlt időszakban. Szóval szeretnék nagyon nagyon nagy köszönetet mondani, ami lehet, hogy furán hangzik, mert úgy érzitek, Ti nem is tettetek semmit, csak olvastátok a blogot nap mint nap. De számomra ez jelenti a legnagyobb törődést, amiért nem tudok elég hálás lenni. És higgyétek el, nem fogom feladni, hiszen már tudom, hogy képes vagyok véghez vinni a kitűzött célt és szeretnék Nektek is erőt adni!
A mai napom elég light-osan telt, nem történt semmi érdekes. Itthon rámolgattam kicsit, megebédeltem, aztán vártam a volt osztálytársamat, Nikit, aki ismét németezni jött hozzám. Kicsit fáradt voltam ma ehhez, de azért remélem, tudtam neki valamennyit segíteni. Amint Niki elment, felpattantam a taposóra, mert rosszul éreztem magam amiatt, hogy sem tegnap, sem tegnapelőtt nem volt alkalmam edzeni, úgyhogy ma ezt is pótoltam. A későbbiekben beiktatok még pár feladatot, mert nem vagyok megelégedve a mai teljesítménnyel, de akkor lássuk is, miből áll a mai edzésprogram:
-kb. 25 perc taposás, aminek során 200 kcal-t égettem el
- 100 db hasprés
- 50-50 lábemelgetés (külső combra és farizomra)
Sajnos a folyadékbevitelem megint siralmas... De igyekszem pótolni, mert tudom, hogy az anyagcsere helyes működéséhez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű folyadék. Eddig kb. 1 liternél tarthatok, ami elég siralmas, tudom. Nem akarom, hogy megálljon a fogyásom, szóval mindent el fogok követni a cél érdekében. Képzeljétek, ma voltam boltban és már a régi gatyámban mentem, ami egy hónapja még alig jött rám. Most meg "szinte" rámcsusszant. És tök kényelmes volt. Ez olyan jó kedvvel töltött el! :) De nézzük azt is, mit ettem ma, mert ez is fontos:
Reggeli: -
Ebéd: Mexikói zöldségkeverék és halfilé (nem zsiradékban, hanem sütőben sütve)
Uzsi: 1 csokis Update1-es puding
Vacsi: Abonett sandwich
Szóval szerintem ma is sikerült bőven 1000 kcal alatt maradnom. De szerdán eljön az igazság pillanat! Nagyon bízom benne és titkon reménykedem, hogy sikerült már megszabadulnom min. 4 kg-tól. Persze annak is fogok örülni, ha csak egy-két kg-s különbséget mutat majd a mérleg, mert a ruháimon már így is érzem, sőt a felsőtestemen már szabad szemmel is látható, hogy fogytam. Nem adom fel, kitartok! Tavaszra és nyárra olyan bombaformában leszek, hogy ihaj! :) És tudom, hogy ez Nektek is sikerül!

2012. november 3., szombat

Szombati bejegyzés :)

Sziasztok! Ahogy ígértem, a mai nap folyamán lesz még egy bejegyzés. Íme, itt vagyok és jelentkezem! :) A mai programom abból állt - mint említettem -, hogy megformázom a szakdolgozatomat. Szerencsére sikerült mindent elintézni, még el kell küldenem egy utolsó ellenőrzésre, aztán irány a nyomda és a kötészet! :) Viszont a mai napi táplálkozásom és mozgásom teljesen a feje tetejére állt. Ennyire még sosem borult fel, de most meg is osztanám veletek, hogy mit ettem ma:
Reggeli: -
Ebéd: Mexikói zöldségkeverék és sajtos-zöldfűszeres hal
Vacsora: Abonett sandwich
Szóval a mai napon nem léptem túl az 500-600 kcal-t, viszont mozogni sem tudtam. De mindjárt, lefekvés előtt azt hiszem emelgetem még egy picit a lábam. A holnapi napomat viszont már szeretném úgy alakítani, ahogy az eddig megszokott napjaim teltek, mert nem akarom, hogy megálljon a fogyás. Tudom, hogy sikerülni fog, mert hiszek benne!
A mai napon szembesültem azzal, hogy a volt barátom két új lányismerőssel gazdagodott. Tipikusan azok a lányok, akiket egy bulin ismersz meg és utána bejelölöd őket Facebook-on. Egyik sem egy szépség és ezt most nem gonoszságból mondom. Szóval ez eléggé rosszul érintett, de erős maradtam és nem sírtam. Olyan gondolatok zakatoltak a fejemben, hogy nem velem van a baj, hiszen aki nem tud megbecsülni, az meg sem érdemel. És tudom, hogy rám valahol vár egy olyan férfi, aki meg fog becsülni, szeretni fog, tisztel és elfogad úgy, ahogy vagyok. És tudom, hogy én irányítom az életem, nincsenek véletlenek. Minden okkal történik. Így el kell fogadnom, hogy ez is megtörtént és tovább kell haladnom a számomra kijelölt úton, hogy magamra koncentráljak. És ettől most nagyon jól érzem magam!

Kárpótlás :)

Sziasztok! Nyilván fura lesz, hogy a mai napon ilyen korán jelentkezem, de ez ne legyen megtévesztő, hisz ez ma még csak az első bejegyzésem, mellyel a tegnap kimaradt napot szeretném pótolni. :) Tegnap nem volt nagyon időm leülni a gép elé és megörvendeztetni Titeket némi írással, de ígérem, ez nem fog gyakran előfordulni, vagy ha igen, azt másnap pótolom. Tehát ezen kívül lesz még ma egy bejegyzés, de az csak az esti órákban várható. :)
Szóval a tegnapi napom a szokásos módon alakult: utazás, munka, utazás. Sajnos kondiba megint nem volt alkalmam elmenni, mert nem volt nyitva az ünnepre való tekintettel. De csütörtökön megbeszéltük barátnőmmel, Évivel, hogy átjön pénteken és itt alszik, hogy ne legyek mindig egyedül, no és persze, hogy találkozhassunk. Szóval mikor leszálltam a buszról a városban, ő már várt és együtt vágtunk neki a sötét hazafelé vezető útnak. :) Amint hazaértünk rendeltünk egy kis salátát - mivel fogyókúránkat nem adjuk fel és nincs lazítás -, ami szerencsére 20 percen belül meg is érkezett és kis idő múlva a hasunkban landolt a finom Cézár saláta. Utána beszélgettünk, majd megnéztünk egy filmet, amit a reklámoknak köszönhetően úgy elnyújtottak, mint a rétestésztát... Ezért utálom a Tv-t! Na de mindegy. :) Később még beszélgettünk és ami ismét nagyon jót tett, rengeteget nevettünk! :) Végül fél 3kor sikerült ágyba kerülnünk, de mivel ma szombat van, talán sikerült kipihennem magam! A mai program pedig még hátra van: a szakdolgozatom megformázása, hogy jövő héten elvihessem köttetni. Már nagyon jó lesz, ha ez a tehet is leesik a vállamról és végre leadhatom. De ezt már a későbbi bejegyzésben olvashatjátok. Most lássuk a tegnapi étrendemet:
Reggeli: Abonett sandwich
Tízórai: Müzliszelet (hozzáadott cukor nélkül)
Ebéd: 1 pohár epres Activia
Uzsi: 1 db alma
Vacsi: Cézár saláta
A folyadék... Nos, nem volt megfelelő, de ma és holnap igyekszem! Szép napot, este még jövök! :)

2012. november 1., csütörtök

Hello November!

Sziasztok! :) Emlékszem, hogyan kezdtem az első bejegyzésemet. "Nagyon rosszul érzem magam..." De érdekes, hogy mióta írom a blogot és folyamatosan tudósítok az életemről, illetve mióta életmódot váltottam ténylegesen, azóta egyáltalán nem érzem magam rosszul. Sőt! Tudjátok, miben más ez a mostani fogyókúrám az előzőeknél? Korábban mindig úgy tekintettem a fogyókúrára, mint valami kínzásra, amit túl kell élni, de ha elértük az áhított célt (ami persze sosem valósult meg), akkor visszatérhetünk a korábban folytatott életvitelhez. Az a fura, hogy most egyáltalán nem így gondolom. Most valahogy a fejemben is teljesen másképp állok a dolgokhoz és azt hiszem, ez a nyitja mindennek. No de lássuk is, mivel telt a mai napom, ne induljunk el megint a bölcselkedés felé.
Beköszöntött november. Ez már az igazi ősz, a zord, hűvös idő. November 1.-jével pedig ismét eljött a Mindenszentek, amikor az emberek kilátogatnak a temetőbe, hogy elhunyt rokonaikról megemlékezzenek. Ezzel szemben én nem voltam kint ma a temetőben, habár nekem is van kihez kilátogatnom - sajnos. Így a mai napom itthon telt, magányosan. Kicsit nyomott voltam a rossz idő miatt, hiszen egész nap csak esett és ettől az embernek is olyan borús lesz a kedve. De nem hagytam, hogy letörjön ez a szomorú idő. Ma is figyeltem az étkezésemre és igyekeztem mozogni is kicsit. Lássuk, hogyan alakult a napom ebből a szempontból:
Reggeli: Abonett sandwich és egy pohár kávé (zsírszegény tejjel és édesítővel)
Tízórai: Müzliszelet (hozzáadott cukor nélkül)
Ebéd: 2 pár virsli
Uzsi: 1 Update1-es csokis puding
Vacsi: 1 db alma
A folyadékbevitelem még nem érte el a 2 l-t, de már nem vagyok messze tőle! :) A mozgásom pedig a következőképpen alakult a mai nap folyamán:
- 25 perc taposás, amivel 200 kcal-t sikerült elégetnem
- 100 hasprés
- 50 - 50 lábemelés (külső combra és farizomra)
Hát, ennyi történt. Holnap ismét vár a munka, de most sietek is, hiszen elkezdődött egy film a tévében, amit szeretnék megnézni. Holnap új nap virrad, kitartást Nektek akkorra is! Együtt sikerül mindent megvalósítani, hiszen tudjátok, minden csak elhatározás és akaraterő kérdése! :) Szép estét!

2012. október 31., szerda

10 napja együtt, egészségesen!

Sziasztok Kedves Blogolvasó Publikumom! :) Már egész nap alig vártam, hogy végre leülhessek a hőn szeretett kis masinám elé és bepötyöghessem Nektek a mai nap történéseit. De sokat kellett várni rá! A mai napom nagyon furán alakult, jobban mondva: én nem így terveztem volna a hosszú hétvége előtt (ami már megint csak nekem nem lesz hosszú, hisz persze, hogy holnap és holnapután is dolgozom... :'( ), de mindegy. Szóval, nézzük, mi is volt a mai nap termése:
Reggel - kicsit könnyebben - sikerült felkelnem, magam is meglepődtem rajta. A szokásos kapkodás után Pest felé indultam, persze útközben beiktattam egy kis szunyókálást. :) Miután beértem a munkahelyre, elkezdődhetett a rekordszámú adatok feldolgozása és a gépbe való bevitele. Nagyon nagy az elmaradásunk, nem tudom, mikor fogjuk utol érni magunkat... :S Na de mivel pozitívak és optimisták vagyunk, ezért ehhez is így állunk hozzá! :) Szóval siettem haza a szokásos időpontban, mert az egyik volt osztálytársam bejelentkezett hozzám, ugyanis néhány hete segítek neki németből. Fél 6ra beszéltük meg a találkozót, mondván addigra úgyis hazaérek. Nehogy azt gondoljátok, hogy olyan könnyen ment! Mindenhol dugó, hatalmas sorok a buszok előtt, tolongás, diákok nagy táskával... A négynapos hétvége... Óóóó, de jó. Szóval, kb. fél 6ra sikerült is a buszmegállóba érnem, de onnan még haza kellett jutnom, addigra szegény Niki meg már az ajtó előtt fagyoskodott. Itt volt, németeztünk, jól el is ment az idő, alaposan le is fáradt az agyam, szóval nem volt alkalmam ma elmenni kondiba. De a kajára próbáltam figyelni. Le is írom, hogy mi szolgált ma táplálékomul:
Reggeli: Abonett Sandwich és egy pohár tej (zsírszegény)
Tízórai: 1 pohár epres Activia
Ebéd: kb. 20 dkg zöldségsaláta
Uzsonna: 1 cs. epres-joghurtos Jó reggelt! szendvics
Vacsi: 1 Update1-es csokis puding és 1 pohár zsírszegény tej
A folyadékra is ügyeltem ma, már túl vagyok a 1,5 l-en. És még nincs vége a napnak! :) Húú, annyira fázom, hogy szerintem mindjárt fogom is magam és bebújok  a takaró alá. Mert holnap megint korán csörög a vekker. :( Jók legyetek és holnap már nem maradhat el a kemény edzés! Jó pihit a hétvégére és kitartás! :)

2012. október 30., kedd

Egy újabb nap, új élményekkel! :)

Sziasztok! :) Ismét eltelt egy nap és ismételten jelentkezem köreitekben. :) Remélem, sokan vártátok már a mai kis írást. Én már nagyon vártam, hogy írhassak Nektek, megoszthassam Veletek a mai napomat. Bár túl sok minden nem történt, de annyira furi, mert tök másképp tekintek mostanában a napokra. Szóval úgy érzem, tényleg megváltozott az élethez való hozzáállásom (bár nyilván ezt egy hónap után még nem lehet biztosan kijelenteni), de teljesen másképp viszonyulok a dolgokhoz. Megfigyeltem például, hogy a legapróbb dolgoknak is képes vagyok örülni és régen tényleg nem ilyen voltam. Szóval minden tekintetben jót tett nekem ez a kis szemléletváltás, amit meglepő módon a szakítás idézett elő. És az is furcsa számomra, hogy már eszembe sem jut, hogy sírjak. Ha meg is nézek egy közös képet a volt barátommal, azt inkább mosolyogva teszem, vagy ha felidézek egy emléket, akkor jó érzés van bennem és nem keserűség. Talán tényleg el kell engednem azt, ami volt, hogy boldog lehessek. De hát úgy érzem, most tökéletesen boldog vagyok! Ma is utaztam a buszon és csak úgy mosolyogtam magamban. Lehet, hogy totál zakkantnak nézett a mellettem ülő anyóka, de nem érdekelt. :) És így kellene élnie mindenkinek! Csak mosolyogni, mert ahogy a mondás is tartja: "Mindig mosolyognunk kell, mert soha nem tudhatjuk, mikor szeret bele valaki a mosolyunkba!" Na de ne térjünk el ennyire a tárgytól, hiszen ez nem bölcsességeket megosztó oldal. Bár végülis ide a én érzéseimet tartalmazza ez a blog, szóval bármit leírhatok. :) Na de most nem ez a lényeg.
Szóval a napom a szokásos módon indult: korán reggel irány a munkahely, busszal bezötykölődtem és többé-kevésbé sikerült mindent megcsinálni. Ma is, mint mindig, fél 3kor indultam haza, a szokásos zötykölődésem volt a buszon, amin mellesleg olyan sokan voltak, teljesen meg is lepődtem! :P Aztán hazafelé beugrottam a sétám során egy ételbárba (ismerősöm ott dolgozik), mert meg akartam venni a vacsorámat, ami sikerült is (később természetesen a megszokott módon részletezek mindent). Hazaérve csak egy kis időm volt, hogy bekapjak belőle pár falatot, mert szinte azonnal indulnom kellett kondiba. Ma megbeszéltük egyik barátnőmmel, Enikővel (akit ez úton is üdvözlök :)), hogy eljön velem kicsit mozogni, hisz az mindenkinek jót tesz. Jól kimozogtuk magunkat, beszélgettünk és megbeszéltük, hogy a jövőben gyakrabban fogunk találkozni, aminek személy szerint nagyon örülök. :) Az én edzésprogramom így nézett ki:
- 15 perc taposás
- külső és belső comb erősítése
-hátsó és elülső comb erősítése
- 20 perc gyors gyaloglás
És jelen pillanatban itthon vagyok és írom a bejegyzést, továbbá zenét hallgatok és természetesen énekelek, mert az elmaradhatatlan! Alaposan kifárasztottam magam mára, szóval nem vágyom másra, csak arra, hogy vegyek egy forró fürdőt és bebújjak a meleg takaró alá. És holnap újra kezdődik minden elölről. De nem bánom, sőt olyan boldog vagyok! :) De mielőtt elköszönnék, lássuk a napi tápanyagbevitelt:
Reggeli: Abonett sandwich
Ebéd: 1 cs szeletelt sonka és 2 szelet abonett
Uzsi: 1 db alma
Vacsora: kb. 20 dkg görög sali
És ma - nem tudom, milyen véletlen folytán - sikerült meginnom kb. 2 liter folyadékot, és próbálom ehhez tartani magam az elkövetkezendő időszakban is. Ja és nagyon izgulok, mert holnaphoz 1 hétre méredzkedés... Kicsit izgulok, de a kis eredménynek is tudok örülni, mert tudjuk: aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli! :)
Utóiratnak: találtam egy klassz kis oldalt, megosztom Veletek, hátha Nektek is hasznos infóval szolgál! Én mindenképp bogarászni fogom, betettem a könyvjelzőim közé! :)
http://www.fogyas.info/
Kitartást Nektek és ne adjátok fel, én sem teszem! Együtt sikerülhet! :)

2012. október 29., hétfő

A 8. bejegyzésem :)

Sziasztok! :) Ez lesz a 8. közösen olvasott-írott blogbejegyzésünk, amit a közös életmódváltás óta írtunk. Most is csupa mosolygós fejjel ültem le ide, hogy valami szívet melengetőt írjak nektek ebben a borús időben. Hát nem is tudom, hol kezdjem. Ma nem történt velem semmi érdekes, úgyhogy egyelőre azon gondolkodom, mivel is dobjam fel az írást.  :)
Szóval hétfő révén az ébresztő ismét élesen csipogni kezdett, amint az óra elütötte a 6ot. Én persze folyamatosan benyomtam a szundi-gombot, mondván: NEM VAGYOK HAJLANDÓ MÉG FELKELNI! :D De aztán csak sikerült. Azt szembesültem a sokkal: kint havazott! De nem ám kis pelyhekben, ahogy jó hó módjára illik! Felejtsd el, akkora pelyhekben hullottak le a az égből, hogy talán még nem is láttam akkorát! :) Azért persze szép volt és picit karácsonyi hangulatom lett tőle, de hát ez az: még nincs karácsony, most meg már azt akarom, hogy minél hamarabb eljöjjön! És tudjuk, a karácsony mivel jár: finomabbnál finomabb sütik és ételek, húsok, finomságok, ahh, még belegondolni is rossz. De idén más lesz. :) Ezt bizton állíthatom. Szóval magabiztos és persze kapkodós léptekkel a busz felé vettem az irányt, hogy elrepítsen, vagy legalábbis gurítson Budapestig, szeretett munkahelyemig. :) Persze a buszon kicsit szunyókáltam, jól is esett. A munka hamar elrepült, aztán fél 3kor már indultam is haza. Két óra múlva már ismét Dunaújvárosban találtam magam és nagy örömömre találkoztam az egyik legjobb barátnőmmel, Dórival, aki elkísért az orvoshoz és eljött velem bevásárolni is, így nem kell egyedül elintéznem ezeket a kötelességeimet. Utána még fel is ugrottam hozzá egy rövid ideig, mert rendeltem parfümöt és ő a Szállító (nyugi, nem Jason Statham), így oda tudta adni. :) Aztán hazaindultam egy kis sétával feldobva a mai napom, ha a kondi már úgyis kimaradt. Végül 7 után értem haza, kissé fáradtan. Úgyhogy erre a napra kötelező pihenőnapot rendelek el magamnak. Na de holnap ismét retteghetnek a gépek! :) A mai étrendem pedig a következőképp alakult:
Reggeli: Abonett sandwich és egy pohár zsírszegény tej
Tízórai: Müzliszelet (hozzáadott cukor nélkül)
Ebéd: Magos paníros csirkemell és rizs (dél körül)
Uzsonna: 1 db alma
Vacsora: 1 vaníliás Update1-es puding és fél pohár tej
Nos, lehet, hogy ma túlléptem a megengedett 500-700 kcal-os határt, de szerintem ezért senki nem fog megkövezni. A lényegen még mindig nem változtat semmit: nem adom fel és kitartok, hiszen nemsokára már 1 hónapja folytatom a fogyókúrát és az életmódváltást. :) És azóta tényleg sokkal jobb a kedvem, szóval mindenkinek javaslom! :)

2012. október 28., vasárnap

Eltelt az első hét! :)

Sziasztok! Eltelt az első közösen töltött hét és nagyon örülök, hogy ez idő alatt is ennyi támogatóra leltem és ennyien elolvastátok már a bejegyzéseket. Ez hihetetlenül sok energiát ad nekem a továbbiakhoz. De azt szeretném, ha ebből az oldalból a hasonló cipőben járó sorstársaim is tudnának erőt és motivációt meríteni, mert igenis érdemes a könnyebb, kényelmesebb utat a nehezebbre cserélni! Régen én is azt gondoltam, hogy mekkora hülyeség, amit Norbi és Réka összemagyaráznak az egészséges életmódról, de mára be kellett látnom, hogy nekik van igazuk. Tévedés ne essék: ők sem azt mondják, hogy soha nem csábulhatunk el vagy engedhetünk egy kicsit a kívánságainknak, csak meg kell találnunk azt a bizonyos arany középutat. E mellett engem is a rengeteg sikertörténet sarkallt ennek a blognak a megalkotására, hiszen ha annyi embernek sikerült 10, 20 vagy akár 30 kg-t fogyni, akkor nekem miért ne sikerülne? Minden fejben dől el. Ha akarod, akkor nem tántoríthat el a kitűzött célodtól semmi, hiszen a saját életed és döntéseid felett Te rendelkezel. Ha nem akarod annyira, úgyis találsz kibúvót, hogy elcsábulj és feladd. De ha nem adod fel, nem csak csinos leszel, hanem egészséges is! No de elég is a hegyi beszédekből, mert nem ezért szeretitek ezt az oldalt, hanem az emberközelisége miatt, én úgy hiszem. :) Persze várom a visszajelzéseket, ha nem így van.
Induljon akkor a szokásos napi rutin elmesélése, ami ez alkalommal - vasárnap révén - csak negyed 10kor kezdődött. Bár most is az óra csörgésére keltem, korántsem voltam olyan morcos, mint amikor 6 órakor zenél mellettem a telefon. :D Felkeltem, megkávéztam és megreggeliztem (később természetesen részletezek mindent). Aztán indultam is ki tesómékhoz Kisapostagra, hogy kicsit találkozzam velük és természetesen babázzak egy kicsit. A nap nagy részét kint töltöttem náluk, de mivel óraállítás volt - ami pozitív, mert így nyertünk egy órát, viszont rossz is, mert olyan hamar sötét van -, korábban, az 5 órási busszal visszaindultam a városba. Nem egyenesen hazafelé vettem az irányt, hanem tegnapi ígéretemhez híven betértem a konditerembe, hogy kicsit mozogjak. :) A mai mozgásprogram ebből állt:
- 60 perc gyors gyaloglás (5.5 és 6 fokozatok között, ami 6 km-nek, illetve 500 kcal-nak felelt meg)
- 100 db belső comb erősítés 25 kg-s súllyal
- 100 db külső comb erősítés 25 kg-s súllyal
- 50 db hasprés
Szóval kb. olyan 550 kcal-t égethettem ma el, ha a hazafelé sétát is beleszámoljuk. Jól el is fáradtam...:P De nem baj, mert a kedvem is tök jó lett tőle! :) De akkor lássuk, mi szolgált ma táplálékomul:
Reggeli. Abonett sandwich (zöldfűszeres - sajtkrémes) és 3 dl kávé (édesítővel és zsírszegény tejjel)
Ebéd: 3 db főtt, kemény tojás
Uzsonna: 1 db banán
Vacsora: 1 Update1-es csokis puding és egy pohár tej
Sajnos a folyadékbevitelem megint nem volt kimagasló, de még nincs vége a napnak! :) Igyekszem pótolni az elvesztett folyadékot.
Hűűű, ez megint egy jó hosszú bejegyzés lett, de nem baj. Ja és képzeljétek, tesóm azt mondta, hogy már látszik rajtam, hogy fogytam. :) Hát, én még nem látom, de gondolom ezzel minden ducibb lány így van, ha el kezd fogyni. Meg kell barátkoznunk a gondolattal, sőt erőszakot kell alkalmaznunk, hogy beletuszkoljuk az agyunkba, hogy bizony mi is olyan csinik leszünk, mint a címlaplányok! :) Vagy legalábbis annyira csinosak, hogy már jól érezzük magunkat a bőrünkben. Mert ez a legfontosabb: ne másoknak akarjunk megfelelni, hanem saját magunknak! Ha ez sikerül, akkor minden a helyére kerül és miénk lesz a világ! ;)

2012. október 27., szombat

Éljen a hétvége!

Sziasztok! Ma egy kicsit előbb jelentkezem, mint ahogyan megszokhattátok, hiszen eddig mindig az esti órákban örvendeztettelek meg Titeket új bejegyzéssel. Szóval a mai napirendem módosult egy kicsit ahhoz képest, amit tegnap leírtam. Sajnos nem mentem dolgozni, mert reggel - amikor felébredtem - "kicsit" rosszul éreztem magam, ezért írtam a melóhelyre, hogy nem mennék, mert én most csak hátráltatnék mindenkit a munkában. De úgy hiszem, jót tett ez a kis pihenés, már nagyon rám fért. Lehet, hogy a szervezetem is így jelezte, hogy picit vissza kell fognom magam, korábban le kell feküdnöm vagy nem tudom. A lényeg az, hogy most már jól vagyok. Így sajnos a pesti barátnőmmel sem tudok találkozni, de nincs belőle harag, áttesszük máskorra a talit és majd mindent bepótolunk. :) De a másik barátom majd nemsokára jön és akkor jól elvihorászunk, megnézzük az X-faktort (mivel szombat van), ahol James Bond-dalokkal rukkolnak elő a versenyzők. :P De a lényeg nem is ez, hanem az, hogy ismét új nap virradt, bár kissé borongósabb, de hát az ősz ezzel jár, kérem szépen! :) Sajnos ma nincs nyitva a konditerem, de hogy holnapig se maradjak mozgás nélkül, ezért eldöntöttem, hogy ma is választok valami mozgásformát, ami jól megizzaszt és felüdíti a testemet és a lelkemet. Rubint Réka egyik DVD-jére esett a választásom, amivel 2006-ban ismerkedtem meg. Gyilkos az a nő, annyit bizton állíthatok! :) De nagyon hatékony is. Majd meglátjuk, hogyan bírok mozogni az aktív 40 perc után... :D De hát állok elébe! :) Most pedig leírom, hogyan alakul a mai étrendem:
Reggeli: uppsz, ez kimaradt... :$
Ebéd: 2 pár virsli és 3 dl kávé (édesítővel és alacsony zsírtartalmú tejjel)
Uzsonna: Abonett sandwich
Vacsora: 1 csokis Update1-s puding
A folyadékbevitelre pedig nagyon figyelek, arra gondoltam, megtöltök egy 2 l-es üveget vízzel és azt iszom, ha kell, ha nem. :D Szóval ennyit terveztem mára. Holnap majd kilátogatok vidékre tesómékhoz, babázom egy kicsit, hiszen nemrég született meg az unokahúgom, aki most 9 hónapos. Aztán utána irány a kondi és jól megdolgoztatom az izmaimat! :)
Olyan jó, hogy előre eltervezem a napjaimat és tartom magam hozzájuk. Ez is akkora erőt ad, mert ezzel is azt bizonyítom, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni. És tudom, hogy nem kell már sokat várnom, hamarosan szemmel látható lesz az eredmény, ami után csak még jobban motivált leszek és még jobban fogom akarni az egész életmód- és szemléletváltást! :)

2012. október 26., péntek

Közeledik a hétvége... :)

Sziasztok! :) Nem kellett sokat várnotok, ma ismét megörvendeztetlek Benneteket egy bejegyzéssel. Tök furi, hogy mindig mosolygósan és jó kedvűen ülök le ide, és folyton azon agyalok, milyen jó és motiváló dolgokat írhatnék ide, napközben is csak azon kattog az agyam, hogy írhassam már a kis blogomat! Teljesen megváltoztatta az életemet és ennek nagyon örülök, mert már eléggé rám fért. Szóval, közeledik a hétvége, péntek este van, sokan javában készülődnek buliba vagy szórakozni. Igen ám, de holnap sajnos munkanap van, ezért sokaknak be kell menniük dolgozni, köztük nekem is. De nem bánkódom miatta, mert találkozom az egyik volt csoporttársammal az egyetemről, így várakozva tekintek a holnap elé. :)
Most is, mint mindig, leírnám, hogyan telt a napom, aztán persze kitérek arra is, mit ettem a mai nap folyamán és mennyit mozogtam. :)
Reggel 3/4 7kor álmosan vánszorogtam ki a sötét szobából a borongós reggeli fényben fürdő nappaliba. Gyors kapkodás után lesiettem a buszhoz, majd másfél órás zötykölődés és némi dugó, no és persze egy kis alvás után megérkeztem a fővárosba, ahol a munkahelyem felé vettem az irányt. Bent hamar elrepült az 5 óra és már vártam, hogy eljöhessek, mert megbeszéltük egy nagyon kedves barátommal, hogy együtt jövünk haza délután. Minden nagyon jól alakult, találkoztunk a barátommal is és együtt buszoztunk haza, beszélgettünk, nevettünk. Igyekezni akartam haza, mert szerettem volna eljutni a kondiba, hogy kicsit eddzek és mozoghassak, levezessem a napi feszültséget. Azonban az otthonomig tartó séta alatt összetalálkoztam két rokonommal, akikkel sikerült kicsit jobban elbeszélgetnem az időt, mint szerettem volna. Tudom, néha ilyen is kell, nem is bántam. :) Ám így már nem maradt időm kondiba menni. Úgyhogy itthon foglaltam el magam, kicsit beszélgettem a tesómmal, aki most kint babázik Skóciában és persze vacsiztam is. De mivel nem bírtam ki, hogy ne mozogjak valamit, ezért az itthoni kis kondigépünk segítségével sikerült elégetnem pár kalóriát, aminek nagyon örülök. :) Lássuk, miből állt a mai - itthoni - edzésterv:
- 20 perc taposózás
- 40 - 40 lábemelés (a külső comb erősítésére és a farizomra)
- 80 db hasprés
Ha beleszámolom a hazafelé sétát, akkor összesen kb. 200 kcal-t égettem el ma a mozgással. És utána tök jól éreztem magam! :) És akkor nézzük, hogyan alakult a mai étrendem:
Reggeli: Abonett sandwich (zöldfűszeres - sajtkrémes) és 3 dl kávé
Tízórai: Cerbona müzliszelet (hozzáadott cukor nélkül)
Ebéd: Saláta joghurtos öntettel
Uzsonna: 1 db alma
Vacsora: 1 pohár tej és 1 vaníliás Update1-es puding
Sajnos a folyadékbevitelre megint nem sikerült olyan jól figyelnem, mint tegnap, de igyekszem. Szóval remélem, ma is 500-700 kcal között tudtam maradni. :) És a legjobb az egészben, hogy a kedvem mindig tök jó és nem gondolok semmi rosszra, csak pozitív gondolatok járnak a fejemben! :)
Bízom benne, hogy hamarosan látványos eredményei lesznek a kitartásomnak, ami csak még jobban fog motiválni a folytatásra! Közeledik a méredzkedés időpontja, nagyon kíváncsi vagyok már! :) Köszönöm a sok támogatást és a segítséget! Sok sikert minden sorstársamnak! :)

2012. október 25., csütörtök

Újra itt :)

Sziasztok!
Ma is eltelt egy nap és én ismét jelentkezem, hogy megosszam Veletek a mai napi tapasztalataimat. Nemrég értem haza kondiból, jelenleg teljesen csapzott a hajam, de most nem foglalkozom vele, mert úgyis meg kell mosnom ma. :) Szóval előbb leírom, mi történt velem ma. Igazából ugyanaz a napi rutin játszódott le, ami máskor is, nem nagyon történt semmi extra.
Reggel - szokás szerint - alig bírtam kiimádkozni magam az ágyból az óra sokadik csörgésére is, de aztán megembereltem magam és összekészültem (igaz, kapkodva). Ilyenkor mindig megfogadom, hogy este korán lefekszem, de ez valahogy sosem sikerül. Aztán a buszon kicsit szunyókáltam, ami egy kicsit mindig jót tesz, de amikor közeledik a busz a végállomás felé és én még mindig aludnék, akkor általában nincs olyan jó kedvem... :D Beérve a munkába, konstatáltam, hogy ismételten nem működik egy program, ami a munkámhoz kell, de nem adom fel, addig csináltam mást. Közben elmajszolgattam az összeállított kis kajámat (persze ezt később részletezem). Fél 3kor indultam haza és két óra múlva már be is értem Dunaújvárosba. Hazafelé (gyalog mentem, hogy ezáltal is mozogjak) beugrottam a Rossmann-ba, vettem pár szépségcikket, mert ugye éljenek a nők! :) Meg amúgy is fogyóban volt már itthon pár dolog. Aztán olyan 6 után kicsivel indultam a kondiba és ismét jól megizzasztottam magam! :) A mai edzésprogramban a következő mozgásformák szerepeltek:
- 15 perc taposás
- elülső és hátulsó comb erősítése 5kg-s súlyokkal
- külső és belső comb erősítése 25 kg-s súlyokkal
- kitörések
- 80 db hasprés
10 perc elliptikus tréner
Ha összeszámolom, hogy ez kb. mennyi energia elégetésének felel meg, akkor kb. 250 kcal-ra saccolnék. Edzés közben Update1-es L-Carnitine-s üdítőt ittam, ami felpörgeti a zsírégetést. Nos és akkor most lássuk a mai napi ételadagomat, ami kissé módosult a tegnap leírtakhoz képest:
Reggeli: 1 cs Abonett sandwich
Uzsonna: 1 db Update1-es túró rudi
Ebéd: 4 szelet Abonett és 1 cs Pulyka Pehelysonka
Vacsora: 1 Update1-es vaníliás puding
E mellett ma a folyadékbevitelre is figyeltem, megittam kb. 2 liternyi folyadékot, ebből kb. 1,5 l Update1-es kategóriába sorolható. Szóval ez a nap kicsit kiegyensúlyozottabb volt táplálkozásilag, úgy érzem.
És tudjátok még mit vettem észre? Annyira leköti minden gondolatomat a fogyókúra - nyilván nem betegszem bele -, hogy egyre kevesebbszer szomorodom el és tényleg pozitívabbak a gondolataim. Pedig még csak 4 hete szakított velem a barátom, de kis ideje még meg akartam halni (idézőjelesen) e miatt.Tudom, az időnek is nagy szerepe van ebben, de a fogyókúra, ráadásul a sikeres fogyókúra gondolata annyira foglalkoztat, hogy nem is gondolok másra és nem kesergek. És mivel a gondolataim is pozitívabbak, remélem, az életembe is ezt fogom bevonzani.
Az pedig annyira jól esik, hogy ennyien támogatnak és nem győzök hálásnak lenni a barátaimnak és azoknak, akik elolvasták már ezt a blogot és figyelemmel követik a változásomat. Magam miatt és miattuk sem fogom feladni, erőt akarok adni másoknak! Tudom, hogy sikerülni fog és ettől annyira boldognak érzem magam!

2012. október 24., szerda

A harmadik bejegyzés :)

Sziasztok!
Olvastam egy tök jó idézetet, amit bizonyára közületek is sokan ismernek, de azért most megosztanám Veletek:
"Hiszek a rózsaszínben. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb fogyókúra. Hiszek a csókolózásban, a rengeteg csókban. Hiszek benne, hogy elég erős leszek, amikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszem, hogy a boldog lányok a legszebb lányok. Hiszem, hogy a holnap egy másik nap, és hiszek a csodákban!" (Audrey Hepburn)
Én nagyon szépnek találtam. És teljesen át tudom érezni most ezt a helyzetet. Minden nő életében vannak nehéz időszakok, amiket túl kell lendülnie, mert sajnos nem tudjuk megállítani az időt, az élet nem áll meg. Fel kell állnunk a padlóról és újult erővel előre kell tekinteni, mert biztosan jobb jön majd. Én is ebben bízom és próbálom ehhez a gondolkodásmódhoz tartani magam. 
Sajnos ma nem volt alkalmam elmenni kondiba edzeni, mert este 8 óra előtt estem haza. Orvosnál voltam, be kellett vásárolnom és elhúzódott az idő. De a kaját természetes próbáltam ugyanúgy szigorúan tartani. Le is írnám, hogy indult a napom és miket ettem. 
Itt aludt a barátnőm és nagyon jól esett a lelkemnek, hogy kicsit beszélgettünk és meghallgattuk egymást. Korán reggel keltünk, mert szólított minket a munka. A napom vérvétellel indult, aztán találkoztam egy volt osztálytársammal, Enikővel, akivel elbeszélgettünk a pasikról, ő is nemrég szakított a barátjával, úgyhogy meg tud most érteni. A munka kicsit idegesítő volt, mert nem működött a rendszer, így nem tudtam nagyon haladni a feladatommal, de azért az egyik munkatársammal elteázgattunk és beszélgettünk. Fél 3kor indultam haza, de az utam nem az otthonom felé vezetett, hanem az orvoshoz, mert el kellett intéznem Anyukámnak egy papírt, aki most nincs itthon. Utána elintéztem egy nagy-bevásárlást, megvettem magamnak egy hétre előre a szükséges diétás és fogyókúrás kajákat, ételeket. Kisebb vagyont hagytam a pénztárnál, de nem baj, most nem foglalkozom ezzel. Aztán beszéltem telefonon a másik barátnőmmel, kiöntöttem neki is a lelkemet és megígérte, hogy jövő héten találkozunk és tartunk "királylányos-napot", ami abból áll, hogy szépen megcsináljuk a másik haját, kifestjük egymás körmét és kényeztetjük a lelkünket. :) És most itt vagyok és írok Nektek. :) De lássuk is a mai napi menüt:
Reggeli: 3 dl kávé, Abonett sandwich (persze 1,5%-s tejjel és édesítővel)
Tízórai: 1 db mandarin
Ebéd: 1 fél doboz (kb. 50 dkg) gyümisali
Uzsonna: 1 cs. joghurtos Jóreggelt!
Vacsora: 2 szelet Pehely pulykasonka
 Folyadékot még mindig nem iszom megfelelő mennyiségben, de igyekszem pótolni. Leírom, mit tervezek holnap enni:
Reggeli: Abonett sandwich és kávé
Ebéd: Abonett és 1 cs Pehely Pulykasonka 
Uzsonna: 1 db alma
Vacsora: Salátakeverék Cézár-öntettel

Ezt terveztem holnapra. És holnap már nem ment meg semmi a konditól, szóval retteghetnek tőlem a gépek! :D Kitartást nektek és köszönöm, hogy ennyien elolvassátok ezt a kis oldalt és erőt adtok, nagyon jól esik! :)